Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Ulrike Demmer közleménye szerint a megbeszélést a török államfő kérésére folytatták.

Angela Merkel kifejtette: Törökország szíriai művelete „a jogos török biztonsági érdekektől függetlenül” azzal fenyeget, hogy a helyi lakosság jelentős része menekülésre kényszerül, destabilizálódik a régió és ismét megerősödik a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet.

Ugyancsak vasárnap Manfed Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője egy beszédében hangsúlyozta, hogy Törökország hadseregének bevonulása Szíriába ellentétes a nemzetközi joggal, az Európai Unió reakciója pedig egyelőre elégtelen. Mint mondta, az EU-nak világossá kell tennie Erdogan számára, hogy „gazdasági következményeket von maga után, ha továbbra is ezen az agresszív úton jár”.