A háború kitörésének első évfordulója közeledtével megjelent felmérés szerint az amerikai lakosság 48 százaléka látja szükségesnek Ukrajna ellátását fegyverekkel, 29 százalék ellenzi, míg 22 százalék nem nyilvánított véleményt. Ukrajna amerikai költségvetési forrásokból való pénzügyi támogatását tekintve élesen megosztott az amerikai társadalom, 38 százalék ellenzi, 37 százalék támogatja, miközben 23 százalék bizonytalan ebben a kérdésben.

Hirdetés

A fegyverszállítások mellett tavaly májusban, három hónappal a háború kitörése után, még az emberek 60 százaléka állt ki. A megkérdezettek 63 százaléka változatlanul az Oroszország elleni gazdasági szankciók mögött van, ugyanakkor ez az arány tavaly májusban még 71 százalék volt. Az amerikaiak 59 százaléka mostanra már úgy nyilatkozik, hogy a szankciók miatt az amerikai gazdaságot ért károk mérséklése fontosabb, még akkor is, ha azok a büntetőintézkedések hatékonyságát csökkentik. 2022 márciusában, a háború első hónapjában, még 55 százalék az amerikai gazdaságra gyakorolt negatív hatások ellenére is a hatékony szankciók pártján állt Oroszországgal szemben.

A közvéleménykutatásból az is kiderül, hogy idén januárban az amerikaiak mintegy negyede mondta azt, hogy az Egyesült Államoknak hangsúlyos szerepet kell játszania az ukrajnai helyzet kezelésében, ami jelentős csökkenés 2022 márciusához képest, amikor még 40 százalék nyilatkozott így. Az emberek 49 százaléka szerint országának kisebb szerepet kellene vállalnia, míg 24 százalékuk szerint Amerikának egyáltalán nem kellene részt vennie a konfliktusban.

Az amerikaiak 43 százaléka ma már nem bízik abban, hogy Joe Biden elnök képes kezelni az ukrajnai helyzetet. 19 százaléknak van komoly bizalma az elnök iránt, míg 37 százalék azt mondta, hogy bizonyos mértékű bizalmat helyez az elnök képességébe ezen a téren. A demokraták 40 százaléka nagyon bízik az elnökben, és csupán 9 százaléknak nincs meg a bizalma, míg a republikánusok 76 százaléka megvonja bizalmát Joe Bidentől a háború kezelését illetően.

Korábban írtuk

Az AP hírügynökség által megrendelt közvéleménykutatást január 26-30. között készítette a NORC társadalomkutató az amerikai lakosságra nézve reprezentatív 1068 ember megkérdezésével.