López Obrador a Bidennek írt leveléből idézve azt mondta, „az Egyesült Államok kormánya, konkrétan az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségén (USAID) keresztül, egy ideje nyíltan finanszíroz szervezeteket az általam képviselt törvényes és legitim kormány ellen”. Hozzátette: „ez egyértelműen beavatkozás, amely ellentétes a nemzetközi joggal és a szabad és szuverén államok közötti viszonyra jellemző normákkal”.

Hirdetés

A levél Biden beavatkozását kéri, mivel az Egyesült Államok külügyminisztériuma a napokban jelentette be, hogy az USAID növelni fogja pénzügyi támogatását a hasonló szervezeteknek.

A mexikói elnök 2021-ben már küldött hasonló levelet, amelyben arra kérte magát az USAID-et, hogy állítsa le egyes Mexikóban működtetett nem kormányzati szervezetek támogatását.

Az utóbbi napokban kapott nyilvánosságot, hogy a 2024-es költségvetésében a külügyminisztérium és a USAID számára 63,1 milliárd dolláros (21 336 milliárd forint) támogatást irányoztak elő. Utóbbi szerintük „továbbra is elősegíti az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek előmozdítását és vezető szerepét a globális kihívások kezelésében”.

Korábban írtuk