Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimítrisz Toszidisz
Hirdetés

Hatósági tájékoztatás szerint öt görög és két külföldi állampolgárt fogtak el csütörtök este a Mória településen található menekülttábor mellett.

A 17-24 éves gyanúsítottaknál több házi készítésű furkósbotot, egy acélcsövet, illetve arcot takaró maszkokat találtak.

A hatóságok másik két gyanúsítottat – egy görögöt és egy külföldit – köröznek. Azt feltételezik, hogy ők is a támadásra készülő csoporthoz tartoznak.

Az összesen 2840 férőhelyes móriai táborban és környékén több mint 19 400 embert szállásoltak el, köztük sok kiskorút. A szigeten kiélezetté vált a helyzet a túlzsúfoltság és az egészségtelen életkörülmények miatt. A lakosság a bevándorlók elszállítását követeli.

A menekülttábor lakói többször is tiltakoztak az ellen, hogy visszaküldjék őket Törökországba vagy a hazájukba, és követelték Görögország szárazföldi részére való szállításukat.

A konzervatív görög kormány az elmúlt időszakban felgyorsította a menedékjogi kérelmek elbírálását, s bejelentette, hogy 1200 új határrendőrt küld a görög-török határon található Marica (Évrosz) folyóhoz, valamint az égei-tengeri görög szigetekre. A kabinet azt tervezi, hogy nyárig bezárja a görög szigeteken található regisztrációs létesítményeket, és zárt kitoloncolási központokat hoz létre helyettük.