A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők embervesztesége az elmúlt nap folyamán mintegy 730 fő volt, akik közül elérte a 360-at azoknak a katonáknak és zsoldosoknak a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A megsemmisített ukrán katonai célpontok között említett meg egyebek között egy vezetési- és egy megfigyelőpontot, továbbá egy lőszerraktárt.

Hirdetés

Beszámolója szerint Bahmutban az orosz rohamegységek folytatták a harcot a nyugati városrész bevételéért, miközben a szárnyaikat a hadsereg alegységei biztosították. Azt mondta, a legsúlyosabb helyzet Bahmutnál Kraszne és Bohdanivka körül alakult ki, ahol az orosz erők hét támadást vertek vissza. Konasenkov szerint a légideszant csapatok a támadó műveletek révén „kedvezőbb védvonalat foglaltak el”.

A hadijelentésre reagálva Jevgenyij Prigozsin, a város ostromában kulcsszerepet játszó Wagner magánhadsereg alapítója a sajtószolgálata által közölt hangüzenetben a „kedvezőbb védvonal elfoglalása” kifejezést – nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tarkítva – súlyos áldozatok árán megszerzett jelentős terület feladásának nevezte. Prigozsin szerint egyébként Bahmutban kevesebb mint másfél négyzetkilométernyi terület maradt orosz ellenőrzés alatt.

A harci cselekményekről az orosz állami sajtónak rendszeresen nyilatkozó Andrej Maroscsko, a luhanszki „népi milícia” nyugállományú ezredese az orosz felderítésre hivatkozva azt mondta, hogy a Minykivka-Csasziv Jar úton jelentős ukrán erősítés halad a harcok helyszíne felé.

Korábban írtuk

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok szerdán ukrán tüzérségi támadást. Donyeckben három civil életét vesztette, Jaszinovatében pedig további öt megsebesült.