Julienne Davis – aki olyan hollywoodi alkotásokban szerepelt, mint a Tágra zárt szemek – a Fox News weboldalán, egy publicisztikai írásban tárta a világ elé, milyen is az, amikor Hollywoodban valaki konzervatív mer lenni.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

“Nagyjából egy évvel ezelőtt meghoztam életem egyik meglehetősen rizikós lépését – egy lépést, amiről tudtam, hogy árthat színészi karrieremnek. Úgy határoztam, kilépek a barlangomból és bevallom hollywoodi kollégáimnak, hogy én bizony konzervatív vagyok” – kezdi Davis az írást. 

Elmeséli, azzal kezdte ezt a rögös utat, hogy egy, “a középtől jobbra elhelyezkedő” politikai magazinba írt cikkeket, és amikor a magazint beszüntették, választás elé állította az élet.
Az egyik lehetősége az volt, hogy bocsánatot kér az összes liberális barátjától, és úgy tesz, mintha nem is gondolta volna komolyan az általa publikált cikkeket, és csak pénzért írta volna meg őket.
A másik lehetőség szerint összeszedhette a bátorságát és járhatta tovább a konzervatív utat. Mert ehhez Hollywoodban bátorság kell…

“Tudtam, hogy amennyiben az első lehetőséget választom, soha többé nem mondhatok vagy írhatok semmit, ami akár köszönőviszonyban is áll a konzervatív gondolatokkal. Bólogatom kéne és egytértenem az állandó megjegyzésekkel és vad vádakkal, amelyekkel Trump elnököt illetik – ‘a rasszista’, ‘a nőgyülölő’, ‘le akarja rombolni a világot’”.

Davis tehát az utóbbi lehetőség mellett döntött és nem volt egyszerű dolga. 
A közösségi médiumokon hirtelen megcsappant a barátai száma – voltuk köztük ismerősök, kollégák, jó barátok, sőt, a legjobb barátja is. 
Egyikőjük sem ugrott neki: először csak nagyon elcsendesedtek, majd lassan végleg eltűntek. 
Mások vizsont éppen a közösségi médiumokat használták arra, hogy kegyetlen támadásokat indítsanak ellene. 

“Mint az sejthető, Hollywood nagy része elhiszi, hogy amit a [baloldali] média mutat és ír, az teljes egészében igaz – hogy is tudnám meggyőzni a liberális barátaimat és kollégáimat, hogy ez nem így van? A hollywoodi baloldal tagjai nem akarják meghallgatni, megvitatni vagy egyáltalán tudomásul venni a létezését az olyan véleménynek, amely ellenkezik a saját megszokott, visszhangos kamrájukban hallottakkal. Irónikus, mennyire ítéletekkel teli, gyűlölködő és a végtelenségig merev éppen az az iparág, amely állandóan a másságról papol” – osztja meg Davis a talán mások számára sem ismeretlen gondolatokat.

Leírja, hogy egy filmbemutatón nemrég összefutott egy kollégájával, aki elmondta neki, hogy ők még mindig barátok, de a Facebookon le kellett őt törölnie, mert “sok fontos ember van az oldalamon, és nem tudhatják, hogy ilyen ismerőseim vannak”.

demokrata.hu