Fotó: MTI/KKM
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos magas szintű ülésén New Yorkban 2023. szeptember 18-án

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos magas szintű ülésen arra figyelmeztett, hogy a térség helyzete közvetlen kihatással van Európa, és különösen Közép-Európa biztonságára.

Hirdetés

„Ezért számunkra, magyarok számára rendkívül fontos a béke és a nyugalom a Közel-Keleten” – emelte ki. Majd rámutatott, hogy a régió instabilitása rendre a migrációs nyomás erősődésével jár, ráadásul most, az ukrajnai háború idején Európa nem lenne képes egy újabb súlyos biztonsági válság kezelésére.

Szijjártó Péter a fegyveres konfliktusok résztvevőit tárgyalásokra, a kommunikáció csatornáinak nyitva tartására szólította fel.

Illetve hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezeteknek kerülniük kellene az egyoldalúnak, elfogultnak tekinthető lépéseket és határozatokat, amelyek kizárólag az egyik félre hárítanák a felelősséget.

Emlékeztetett rá, hogy az utóbbi évtizedek során számos kísérletet tettek különböző szereplők a közel-keleti béke megteremtésére, ezek azonban mind kudarcot vallottak, s ezen időszak alatt emberek ezrei estek áldozatául a konfliktusnak.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az Ábrahám-megállapodások képében eljött a béke reménye, ugyanis ez valós és jelentős pozitív eredményekkel járt: nagykövetségek nyitásával, közvetlen légi járatokkal, a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok élénkülésével.

A miniszter ezért leszögezte, hogy az egyezményeket ki kell terjeszteni, ennek érdekében a nemzetközi szervezeteknek is mindent meg kellene tenniük.

Végül pedig Donald Trump előző amerikai elnököt méltatta, amiért sikerült tető alá hoznia az Ábrahám-megállapodásokat, továbbá az abban részes országokat, Izraelt, Bahreint, az Egyesült Arab Emírségeket és Marokkót.

„Reméljük, hogy ezen országok listája a jövőben bővülni fog” – fogalmazott.

Korábban írtuk