Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka
Hirdetés

Morawiecki egy lengyel blogerrer folytatott, élőben közvetített internetes beszélgetésben elmondta: az átirányított forrásokból – az állami költségvetés mellett – enyhíteni akarják majd a lengyel gazdaságnak a járvány okozta veszteségeit.

Így fedeznék például azoknak a lengyel kisvállalkozóknak a veszteségeit, akik a koronavírus miatt szombaton hatályba lépett rendelkezés értelmében bezárták éttermeiket, kávéházaikat – fejtette ki Morawiecki.

A von der Leyen által pénteken bemutatott, a koronavírus-járvány gazdasági következményeit enyhítendő, 37,3 milliárd eurós tervezet szerint Lengyelország 7,4 milliárd euró támogatásban részesülne.

A beszélgetés során Morawiecki a májusra kiírt lengyel elnökválasztás esetleges, a járvánnyal összefüggő elhalasztását illetően elmondta: jelenleg ez nem tűnik szükségesnek, a témában később döntenek.

A kormányfő kilátásba helyezte, hogy a szombat éjféltől érvényes határzár miatt felfüggesztett nemzetközi járatok után rövidesen a belföldi légi forgalmat is leállítják.

A LOT lengyel állami légitársaság vasárnap négy charter-járattal telepítette haza a határzár után külföldön rekedt lengyelek egy részét.

Michal Dworczyk miniszter, a kormányfői hivatal vezetője vasárnap délelőtt közölte: eddig 12 ezren jelentkeztek, akik igénybe akarják venni a LOT-nak többek között az Egyesült Államokból, Kanadából és az Egyesült Királyságból induló rendkívüli járatait.

Minden hazatérőt 14 napos házi karanténba helyeznek, többek között emiatt a közeli napokban feltehetőleg a jelenlegi mintegy ötezerről több tízezerre, sőt akár százezerre is felugrik a karanténban tartottak száma – mondta el Dworczyk.

Rendszeres ellenőrzésükről és szükség esetén élelmiszer-ellátásukról a rendőrség mellett ezentúl a katonaság is gondoskodik – közölte.

A koronavírus lengyelországi felbukkanása óta vasárnap estig 123 személynél mutatták ki a Covid-19-fertőzést, három idősebb ember elhunyt, 13-an meggyógyultak.