Arról eddig is lehetett tudni, hogy Oroszország iráni drónokat és egyéb lőszereket vet be, de a dehlavijev rakétarendszerek bevetésére eddig nem volt bizonyíték, megjelenésük pedig két dologra is bizonyítékot szolgáltat.

Hirdetés

Egyrészt arra, hogy Moszkva valóban tart az Ukrajnába özönlő nyugati tankoktól, amelyek egyre nagyobb számban jelennek már meg a fronton is. Emiatt is vethették be nemrég híres szuperpáncélosaikat, a T-14 Armatákat. A dehlavijev ugyanis Irán tankelhárító rakétarendszere, 2012-ben állították szolgálatba, segítségével pedig akár 5-6 kilométerről is ki lehet lőni az ellenséges tankokat.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk