Fotó: ShutterStock.com/Popova Valeriya
Hirdetés

„Csökkenő tendenciát figyelhetünk meg a megbetegedések számában, bár a betegek száma még mindig elég magas, naponta 500-600 embert kell kórházba fektetni. Igaz, nem is olyan régen ez még 1700 volt” – mondta Szobjanyin.

„Remélem, hogy ha ez a trend megmarad, akkor az elkövetkező egy-két hónapban visszavonjuk a korlátozásokat” – tette hozzá.

Sajtóértesülések szerint egyebek között megszüntethetik a fesztiválokra vonatkozó tilalmat. Márciustól emellett visszavonhatják a 65 év feletti lakosokra vonatkozó korlátozásokat, így feloldhatják a közlekedési bérleteik blokkolását, és nem kell majd a továbbiakban távmunkában dolgozniuk.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen úgy vélekedett, hogy Oroszországban javul, de még távolról sem ideális a járványhelyzet. Mihail Murasko, az egészségügyi tárca vezetője közölte, hogy a koronavírusos betegek ápolásra alkalmas 156 ezer ágy közül több mint 120 ezer foglalt.

Korábban írtuk

Oroszországban a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 11 198-cal 4 212 100-ra emelkedett. A napi növekmény immár hetedik napja folyamatosan csökkent, aránya 0,27 százalék volt, az új esetek 10,8 százaléka volt tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 359 560-ra csökkent, míg a halálos áldozatoké 446-tal 84 876-ra nőtt, a felépülteké pedig 16 102-vel 3 767 664-re emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 110 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 162 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírusos fertőzés gyanújával 579 962 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Az orosz egészségügyi minisztérium csütörtökön 1942 rubelről (7743 forintról) 866,81 rubelre (3456 forintra) csökkentette a belföldi lakosság átoltására használt, kétkomponensű Szputnyik V vakcina adagjának hatósági árát. A szabályozás az országban a legfontosabb gyógyszerkészítmények közé sorolt oltóanyag összes gyártójára érvényes.

Murasko szakminiszter szerint az árcsökkentést a gyártási folyamatok optimalizálása és az oltáshoz rendelkezésre álló mennyiség megnövekedése tette lehetővé.