Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A sanghaji hatóságok közleménye szerint a város vezető idegenforgalmi látványosságainak 69 százalékát hétfőtől ismét megnyitják a közönség előtt. Az egyik legnépszerűbb turistacélpont, a vadaspark is újra fogadja a látogatókat.

A Sanghaji Múzeum pénteken hét kiállítását nyitotta meg a látogatók előtt. Naponta kétezer belépőt adnak el online, az újranyitás első napján ezren keresték fel az intézményt. A látogatóknak kötelező a maszk viselése, és belépés előtt a hőmérsékletüket is megmérik.

„Olyan jó, hogy végre ismét részünk lehet művészeti élményekben, miután olyan sokáig voltunk otthon bezárva. A város kezdi visszanyerni megszokott színeit és életkedvét” – mondta el Szilvia Csen, az egyik látogató.

A hétvégén öt további sanghaji művészeti galéria, köztük a Kínai Művészeti Palota és a Sanghaji Kortárs Művészeti Múzeum is fogadott már vendégeket. Számos egyéb kulturális létesítmény és sok könyvesbolt is kinyitott már. A színházak és a mozik, ahol egyszerre nagyobb tömeg gyűlhetne össze, azonban egyelőre még zárva tartanak.

A város közparkjaiból 198 már szintén fogadja a közönséget. A helyi hatóságok azonban korlátozták a látogatók számát: a tavalyi év azonos időszakában mért látogatószám felét engedik naponta a parkokba belépni. Az is közölték, hogy március 20-ig a város további 335 parkját is megnyitják.