Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth
Hirdetés

Brandon Lewis a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: még mindig van idő arra, hogy a londoni parlament elfogadja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást, és ebben az esetben Nagy-Britanniában nem kellene megtartani az EP-választásokat.

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én szűnt volna meg.

Theresa May miniszterelnök kezdeményezésére azonban az Európai Unió ezt a határidőt eddig kétszer meghosszabbította, miután a londoni alsóház háromszor is elutasította a Brexit feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben kötött megállapodást.

Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet, de ennek feltétele az, hogy Nagy-Britanniának részt kell vennie a májusi EP-választásokon, ha a brit parlament május 22-ig nem fogadja el a Brexit-megállapodást.

Ebben az esetben a brit EP-választásokat május 23-án rendeznék.

Ha a májusi határnapig nincs elfogadott Brexit-megállapodás, és London az EP-választásokon sem lenne hajlandó részt venni, akkor a brit EU-tagság június 1-én megállapodás nélkül megszűnik.

A Konzervatív Párt elnöke azonban a vasárnapi BBC-műsorban nem is volt hajlandó érdemi választ adni arra a kérdésre, hogy a párt mikor kezdi el EP-választási kampányát. Brandon Lewis azt mondta: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás döntése érvényesüljön.

A referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra voksolt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

A Konzervatív Párt EP-választási kampányáról szólva Lewis úgy fogalmazott, hogy ha mégis elkerülhetetlenné válik e kampány megvívása, „majd akkor hozunk valamilyen döntést erről”.

A brit kormány mindazonáltal már megtette a jogi lépéseket a brit EP-választási részvétel előkészítésére, és a brit választóknak a lakhelyük szerint illetékes helyi tanácsok már ki is küldték a választási regisztrációhoz szükséges dokumentumokat.

Ezt a formanyomtatványt megkapták a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok is, akik szintén jogosultak a részvételre a nagy-britanniai helyhatósági és EP-választásokon.

Nekik május 7-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy a brit EP-választásokon vagy hazájuk EP-választásán kívánnak-e részt venni.