Tálib fegyveresek biztosítják egy pokolgépes merénylet helyszínét Kabul belvárosában 2021. november 15-én. MTI/AP/Pétrosz Jannakurisz
Hirdetés

A tárcavezető szerint a segély életeket fog menteni és hozzájárul majd a dél-ázsiai régió stabilitásához is.

Truss ezt a hét legfejlettebb ország (G7) külügyminisztereinek szombati tanácskozását követően jelentette be Liverpoolban, ahol a találkozó résztvevői a többi között megvitatták, hogyan hangolják össze afganisztáni erőfeszítéseiket, illetve miként viszonyuljanak az ország radikális iszlamista tálibokból álló vezetéséhez.

A kiegészítő forrásokkal együtt Nagy-Britannia az idén 286 millió fontot (122 milliárd forint) ajánlott fel Afganisztánnak.

A brit külügyi, nemzetközösségi és fejlesztési ügyekkel foglalkozó iroda (FCDO) közlése szerint az ENSZ és a segélyszervezet a leginkább kiszolgáltatottakat fogják előnyben részesíteni a segélyek elosztásánál, így a nők és fogyatékkal élők vezette afgán háztartásokat. Brit tisztségviselők mindemellett hangsúlyozták, hogy a forrásokat nem közvetlenül a tálibokon keresztül, hanem az Afganisztáni Humanitárius Alapon, az ENSZ Élelmezési Világprogramján (WFP) és egyéb segélyszervezeteken keresztül fogják folyósítani. A WFP a szombaton bejelentett összeg nagyjából felét, 34 millió fontot fog kapni élelmezési programokra.

Korábban írtuk

David Beasley, a WFP igazgatója hangsúlyozta, hogy az adomány számos életet fog megmenteni.

„Egyszerűen szívszorító, amit helyben tapasztalunk: 23 millió embert fenyeget éhínség az aszály, konfliktus és gazdasági válság sújtotta országban” – mondta.

„Nők és gyerekek kénytelenek elviselni a szenvedés oroszlánrészét, s miközben beköszönt a kegyetlen tél, napról napra egyre többen éheznek, illetve alultápláltak” – hívta fel a figyelmet a WFP igazgatója.

Az Afgán Újjáépítési Vagyonkezelői Alap (ARTF) donorjai egyébként pénteken állapodtak meg abban, hogy 280 millió dollárt (91 milliárd forint) folyósítanak az év végéig az ENSZ Gyermekalapján (UNICEF) és a WFP-n keresztül Afganisztán számára. A Világbank tájékoztatása szerint ezzel tudják majd biztosítani az élelmiszersegélyeket és az egészségügyi szolgáltatások működését a humanitárius katasztrófa fenyegette dél-ázsiai államban.

A radikális iszlamista tálibok augusztusi hatalomátvétele nyomán az Egyesült Államok befagyasztotta az afgán központi bank számláit, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap pedig felfüggesztette a segélyek folyósítását. Közben az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a közel 40 milliós afgán népességből 23 milliót fenyeget éhínség az idei télen.