Az SVT svéd közszolgálati televízió felmérése szerint a balközép blokk a voksok 49,8 százalékát szerezte meg, míg az ellenzéki jobboldali pártok pedig együttesen 49,2 százalékot tudhatnak magukénak.

Hirdetés

A TV4 helyi kereskedelmi televízió felmérése 50,6 százalékot és 48 százalékot jelzett előre.

Az SVT adatai szerint a Magdalena Andersson hivatalban lévő kormányfő vezette Svéd Szociáldemokrata Párt a voksok 29,3 százalékát szerezte meg. A többség megszerzéséhez 175 mandátumra van szükség a 349 tagú parlamentben. Andersson és szociáldemokrata kisebbségi kormánya ezért eddig rá volt utalva a Centrum Párt, a Baloldali Párt és a Zöld Párt külső támogatására.

Előretört a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt, amely az exit poll szerint 20,5 százalékkal második helyen végzett és ezzel a párt eddigi történetének legjobb eredményét nyújtotta. A legnagyobb ellenzéki párt, az Ulf Kristersson vezette konzervatív Mérsékelt Párt 18,8 százalékos eredményt érhetett el, ami 2002 óta a párt legrosszabb teljesítménye.

Korábban írtuk