Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: kizárólag az ukrán fél mérlegelheti, mi az, amit elfogadhatónak tart a tárgyalóasztalnál, a NATO feladata pedig Ukrajna támogatása.

Kedden Stian Jenssen, Stoltenberg vezérkari főnöke egy – ugyancsak Arendalban rendezett – panelbeszélgetésen felvetette, hogy az ukrán fél esetleg lemondhatna az orosz erők által megszállt területei egy részéről Moszkva javára a háború lezárása érdekében.

Jenssen szavait Kijev felháborodással fogadta, a vezérkari főnök pedig ezt követően elnézést kért.

Stoltenberg csütörtökön hangsúlyozta, hogy a NATO nem változtat jelenlegi politikáján, tehát Ukrajna határainak továbbra is a nemzetközileg elismert határokat tekinti, és támogatja az ország területi egységét, szuverenitását.

Korábban írtuk

A júliusi, Vilniusban rendezett NATO-csúcson a tagországok megállapodtak abban, hogy Ukrajna csak akkor fog tudni csatlakozni a szervezethez, ha „a szövetségesek ebben egyetértenek, és az ehhez szükséges feltételek teljesülnek”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt követően csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a csúcson hazája nem kapott meghívást a szervezetbe és leszögezte: Ukrajna nem mond le azon területek iránti igényeiről, amelyeket sajátjának tart, cserébe a NATO-tagság perspektívájáért.