Az első tartalékvezetéket már szombaton sikerült helyreállítani.

Hirdetés

„A három vezeték egyike, egy 750/330 kilovoltos vezeték jelenleg ellátja az erőművet a hűtéshez és más biztonsági feladatokhoz szükséges árammal – áll az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szakosított szervezete közleményében.

Európa legnagyobb atomerőművének hat reaktora jelenleg ”hideg leállított állapotban„ van, de így is van elektromos áramra szüksége az alapvető biztonsági feladatok ellátásához.

A javítási munkálatoknak köszönhetően sikerült az erőmű dolgozóinak otthont adó Enerhodar város egyes részeiben bekövetkezett áramszünetet is megszüntetni.

Korábban írtuk

A fejlemények ellenére a szervezet főigazgatója, Rafael Grossi ismételten hangsúlyozta, hogy továbbra is veszélyes a helyzet az orosz ellenőrzés alatt lévő, ukrán személyzet által üzemeltetett és háborús övezetben található létesítmény helyzete. Az elmúlt napokban nem történt támadás az erőmű közvetlen környezetében, távolabb viszont igen – tette hozzá. Az atomerőmű négy külső áramvezetéke üzemen kívül van, nem szolgálatat elektromos energiát a háztartásoknak, gyáraknak és más létesítményeknek.

A helyzet megoldása érdekében a főigazgató konzultációkat kezdeményezett az érintett felek között a nukleáris biztonsági és védelmi övezet létrehozása érdekében a létesítmény körül. Szeptemberben a NAÜ állandó megfigyelő csoportot létesített az atomerőműben, miután a szervezet szakértői a főigazgató vezetésével a helyszínre látogattak.

Grossi kedden elmondta, hogy egy második nagyobb, sugárzásmegfigyelő berendezésekből és sugárvédelmi felszerelésekből álló segélyszállítmány érkezett Ukrajnába Magyarországból, Romániából és Spanyolországból.

A rivnei és Pivdennyi (Déli) atomerőműnek, valamint az ukrán atomerőműveket működtető Enerhoatom vállalatnak és a katasztrófavédelmi szolgálatnak szánt segélyszállítmányt a NAÜ adatbázisa, a RANET szervezte. Korábban júliusban érkezett hasonló szállítmány Ukrajnába.