A volt elnök elleni negyedik bűnvádi eljárás Georgia állam kerületi ügyészének vizsgálata nyomán és kezdeményezésére indult. A vádakat Fani Willis, Fulton megye ügyésze ismertette hétfőn késő este miután a vádesküdtszék aznap gyorsított eljárásban lezárta a tanúk meghallgatását.

Hirdetés

A 97 oldalas vádirat összesen 40 vádpontot tartalmaz, amelyek közül Donald Trump ellen 13-at sorol. A vádlottak között szerepel Rudy Giuliani, Donald Trump ügyvédje, valamint többen a volt elnök fehér házi beosztottai közül, köztük Mark Meadows, egykori kabinetfőnök.

A vádirat megfogalmazása szerint a vádlottak 2020-ban „elutasították, hogy elfogadják Trump vereségét, és tudatosan, akaratlagosan arra szövetkeztek, hogy törvénytelenül megváltoztassák a választás eredmény Trump javára”. A dokumentum szerint a vádlottak szövetkezése zsarolásra is kiterjedt.

A vádesküdtszék hétfőn este zárta le a tanúk meghallgatását, ami után javaslatot tett az ügyész számára, hogy tegye meg a vádemelést Georgia állam törvényeire hivatkozva a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló bűncselekmények miatt.

Korábban írtuk

Helyi idő szerint késő este a bírósági tárgyalóteremben a bíró is aláírta a vádesküdtszék vádemelési javaslatát, mégpedig a média nyilvánossága előtt, élő adásban, még azt megelőzően, hogy az ügyész sajtótájékoztatón ismertette volna a vádeljárás megindulását.

Szokatlan incidens volt hétfőn napközben, hogy rövid időre megjelent egy hivatalos honlapon a lista azon bűnvádakról, amelyekkel Trumpot megvádolni szándékoztak. Fani Willis, a vizsgálatot vezető demokrata párti kerületi ügyész szóvivője útján nem sokkal később azt közölte, hogy ami megjelent, pontatlan volt, Donald Trump ügyvédei szerint ugyanakkor a teljes nyomozás integritását megsértette a korai nyilvánosságra hozatal.

Az iratról később kiderült, hogy megfelelt a hivatalos vádiratnak.

Az ügyész augusztus 25-re idézte be a vádlottakat és fél éven belül szeretné a bírósági tárgyalás megkezdését.

Trump kampánycsapata a közösségi médiában politikai alapúnak nevezte a vádiratot, mely a csapat szerint az amerikai demokráciát veszélyezteti.

Az újabb vádemeléssel együtt Donald Trump ellen már négy bűnvádi eljárás zajlik, kettő szövetségi szinten, egy New York államban és egy Georgia államban.