Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
Az új koronavírussal fertőzött betegek kezelését végző intenzív osztály a prágai Általános Egyetemi Kórházban 2020. április 7-én.
Hirdetés

„Amennyiben a növekmény megközelíti a négyszázat, logikus, hogy további enyhítésekkel számolni nem lehet” – szögezte le Prymula kérdésre válaszolva.

Az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent kimutatás szerint a fertőzöttek száma hétfő reggel 5991-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy húsvétvasárnap Csehországban csak 89-cel emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma. Március 17-e óta ez a legalacsonyabb szám. A vasárnapi tesztek számát még nem közölték, de az – tekintettel az ünnepre – valószínűleg alacsonyabb a szokottnál. Míg hétközben 5-8 ezer laboratóriumi vizsgálatot végeznek, addig vasárnap ez mindig jóval kisebb. Az első fertőzöttet március elsején regisztrálták Csehországban.

Hétfő reggelig az áldozatok száma hattal 138-ra, a gyógyultaké pedig 464-re nőtt, ami 42-vel több, mint vasárnap.

A cseh közszolgálati televízió vasárnap esti híradójában sugárzott hosszabb riportot arról, hogy a szép, napos idő következtében a hétvégén nagyon sokan kirándultak, és számos helyen nem tartották be a gyülekezéseket tiltó kormányrendeletet.

„Ha a szabályok be nem tartása következtében az ünnepek után újra jelentősebben nőni fog a fertőzöttek száma, akkor az visszalépés lesz, s nem lesz lehetőség a korlátozások lazítására” – mondta Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a televíziónak.

A március közepén bevezetett szükségállapot és az országos vesztegzár szabályainak betartására szólította fel a cseheket vasárnapi nyilatkozatában Milos Zeman államfő is. Azt mondta, hogy a cseh kormány jól kezeli a koronavírus-járványt, de a harc csak akkor lehet sikeres, ha az állampolgárok is fegyelmezetten viselkednek.