Fotó: MTI/AP/DPA/Jonas Walzberg
Bűnügyi helyszínelő dolgozik az észak-németországi Brokstedt vasútállomásán, ahol késelés történt egy szerelvényen 2023. január 25-én.
Hirdetés

Peter Müller-Rakow, az ügyészség szóvivője újságíróknak azt mondta, folyik a vizsgálat az indíték feltárására.

A rendőrség mindeközben megerősítette a sajtóban már korábban napvilágot látott hírt, miszerint a 33 éves támadó palesztin származású. A gyanúsítottnak nincs bejelentett lakcíme és január közepén szabadult a börtönből, ahová súlyos testi sértés miatt került – tájékoztattak.

A hatóságok azt közölték, várhatóan a nap folyamán hallgatják ki a támadót, aki maga is könnyebben megsebesült, de azóta kiengedték a kórházból és őrizetben van.

Sabine Sütterlin-Waack, Schleswig-Holstein tartomány belügyminisztere a tartományi parlament ülése előtt azt mondta, a támadásban egy 16 éves lány és egy 19 éves fiatalember vesztette életét. Mindketten helyiek voltak és ismerték egymást – tette hozzá.

A gyanúsított szerdán a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton rontott rá az utasokra röviddel 15 óra előtt, amikor a szerelvény beérkezett a brokstedti vasútállomására. A támadás nyomán egyes hírportálok biztonsági forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentéseket idézve azt írták, hogy a nyomozás első megállapításai szerint a férfi mentális betegségben szenvedhet.

Korábban írtuk