Nancy Faeser a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy megkezdik előkészíteni az átkelők állandó ellenőrzését az országhatár Lengyelországgal és Csehországgal közös szakaszán.

Hirdetés

Az átkelők állandó ellenőrzése azonban csupán kiegészíti az úgynevezett mélységi ellenőrzést – tette hozzá a miniszter, aláhúzva: az a legfontosabb, hogy a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség jelenléte a határvidék egészére kiterjedjen, mert ha csak az átkelőket ellenőrzik, az illegálisan érkezők máshol lépnek be.

Hozzátette, hogy a megerősített ellenőrzés a szervezett embercsempészet visszaszorítását szolgálja. Az illegálisan érkezők nagyjából 20-25 százaléka lépi át a határt embercsempészek közreműködésével – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a menekültügyi migráció körüli gondok megoldásában az EU külső határának hatékony ellenőrzése és a menedékkérők helyben, a külső határon elvégzendő regisztrációja a döntő tényező. További fontos feladat, hogy az EU újabb úgynevezett harmadik, nem tagállam országokkal jusson megállapodásra az illegális migráció elleni közös fellépésről.

Korábban írtuk

A Németország keleti részén, a lengyel és a cseh határ térségében fekvő tartományokból származó hivatalos adatok szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az úgynevezett keleti migrációs útvonalon érkező menedékkérők száma. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pártszövetség hetek óta sürgeti, hogy a bajor-osztrák határszakasz – Bajorország tartomány és Ausztria közös határa – után a lengyel és a cseh határszakaszon is állítsák vissza az átkelők állandó ellenőrzését. A szövetségi belügyminiszter sokáig elutasította a követelést, egy hétvégi lapinterjúban jelezte először, hogy változhat a kormány álláspontja.

A tervezett lépést széles körben vitatják, mindenekelőtt gazdasági elemzők és gazdasági érdekképviseletek. Marcel Fratzscher, az egyik legtekintélyesebb gazdaságkutató intézet, a berlini DIW elnöke szerint például az átkelők állandó ellenőrzése megszakíthat ellátási láncolatokat és a logisztika „teljes újratervezésére” kényszeríthet vállalatokat. Ez „hatalmas károkat” okozhat a német gazdaságnak – mondta a kutató a Handelsblatt című lapnak.

Az ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) külgazdasági vezetője, Volker Treier hozzátette, hogy a politikának „nagy érzékenységgel” kell eljárnia, az embercsempészet elleni küzdelmet össze kell egyeztetni a gazdasági szereplők és az utazók érdekeivel.