Vajon mi zajlik le a német lélekben, amikor világraszóló eredményeket ér el az ipar, a gazdaság, a technika, a tudományok, a művészetek, az építészet vagy éppen a futball területén, miközben megadóan tűri, hogy az országot elárasszák az idegen, elsősorban muszlim bevándorló tömegek? Miért nézik a németek széttárt karokkal a Nyugat alkonyát, miért teljesítik be a Thilo Sarrazin által felvázolt, cseppet sem fényes próféciát, amely szerint Németország felszámolja önmagát? Mi lappang a német néplélek mélyén? – erről beszélgettünk Tatjana Festerlinggel, az AfD egyik alapító tagjával, a Pegida mozgalom népszerű aktivistájával.

– Olvasóink közül kevesen tudják, hogy ön tavaly elindult a drezdai főpolgármester-választáson, ahol a 9,6 százalékos eredményével nem kis meglepetést okozott.

– Valóban, közel tíz százalékot szereztem, ami nagyon figyelemreméltó eredménynek számít, ha belegondolunk, pénz és különösebb ismertség nélkül. Mindössze négy hétig kampányoltunk, többre ugyanis nem futotta. A választás valószínűleg tudatosan június 6-án volt, még az óriási menekültáradat megindulása előtt.


– Orosz származású?

– Csak a nevem orosz. Wuppertalban születtem. Észak-Rajna–Fesztfáliában nőttem fel, de dolgoztam Hamburgban is, az AfD hamburgi szekciójának alapító tagjaként, és néhány éve Kelet-Németországban lakom. Ezért jól meg tudom ítélni a különbséget a két országrész között.


– Miben látja a különbséget?

– Egyértelműen érezhető, hogy a nyugatnémetek a 1968-as „kulturális forradalom” átnevelési törekvéseinek hatására mára már egészen agymosottak lettek.


– Ez a jólét hatása?

– Nem mondanám. A felelős sokkal inkább a politika, a média és nem utolsósorban a gazdaság a maga állandó növekedési kényszerével. Mindig növekedni és növekedni kell, ez a görcsös gazdasági kényszer határoz meg mindent. Jól ismerem ezt, mert én is ebben nőttem fel. Még többet, még jobban, még szebben, még sikeresebben. A másik állandó téma a II. világháború miatt állandóan ébren tartott bűntudat.


– Hogy lehet a bűntudatot az állandó növekedési kényszerrel összeegyeztetni? A növekedéshez erőt kell sugározni, a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás viszont legyengít!

– Valóban ellentmondásosan hangzik, mint ahogy az is, de meg vagyok győződve arról, hogy éppen ez az állandó bűntudat a motorja annak, hogy Németország mindig a lehető legjobb teljesítményre törekszik. Lélektanilag ezzel kompenzálja és ezzel próbálja jóvátenni azt a bűnt, amit a mai fiataloknak is hordozniuk kell, noha a II. világháború idején még meg sem születtek. Németország mindenben az élvonalba tör: exportvilágbajnok, ipar­óriás, futballvilágbajnok. A híres német kitartás és szorgalom mellett nem lehet nem észrevenni, hogy a médiában mind a mai napig állandó téma a II. világháború. Mesterségesen életben tartják a sztorit a legnagyobb televíziós társaságok és a vezető napilapok. Nem szabad alábecsülni azt a mélylélektani hatást, amit ez kivált.


– Éspedig?

– Folyamatosan sérül az identitásunk. A jó teljesítmények dacára sem érezhetjük magunkat erősnek, de ami még ennél is rosszabb, németnek sem. A bűntudat aláássa az önbecsülésünket, amit újra és újra kimagasló teljesítményekkel igyekszünk kompenzálni. Ez különösen Nyugat-Németországban jellemző. És éppen ezt a bűntudatot használja fel a politika arra is, hogy Németország kinyissa a határait az idegen bevándorló tömegek előtt.


– Mi a helyzet a volt NDK-ban?

– A keletnémet oldalon, ahol az emberek kétszer egymás után megélték a totalitárius diktatúrát, jobban kialakult a védekezés ösztöne: a keletnémetek a lényeges kérdésekben másképp gondolkodnak. Mindig ott van a tudatukban, hogy van egyszer az állam, ami egy dolog, és vagyunk mi, az emberek, akik nem az államban, hanem egymásban bízunk.


– Jó, értem, de az országot mégsem mindegy, hogy ki kormányozza és milyen irányba vezeti.

– A társadalom egyre inkább kétfelé szakad, farkasszemet néz egymással a konzervatív és a baloldali tábor.


– Hová vezet ez a növekvő feszültség?

– Nem sok jót látok. Már most polgárháború-közeli állapot alakult ki. Az erőszakos cselekmények megsokasodtak: a Pegida rendezvényein dúl a baloldali erőszak. A tüntetőket megfélemlítik, így nem csoda, hogy egyre fogy a számuk. Lipcsében a kezdeti ötezret is meghaladó Pegida-demonstrációk mára ötszáz körülire apadtak. A baloldali ellentüntetők az erőszaktól sem riadnak vissza: törött üvegeket, köveket dobálnak a pegidások közé, akik közül sokan megsérülnek, de nem ritka, hogy autókat gyújtanak fel. Így egyre többen döntenek úgy, hogy inkább otthon maradnak. Arról már nem is beszélve, hogy a tüntetőket kordonnal veszik körül, és csak azt követően mehetnek be a tüntetésre, hogy átlépnek a kordonnal körülvett kapun, ahol a rend­őr megkérdezi, hová mennek. Meg kell mondaniuk, hogy a Pegida-tüntetésre. Azután a rendezvény végéig elválasztja őket a kordon: a tüntetők úgy érzik magukat, mint egy ketrecben.


– Ezt a Bergida-tüntetésen Berlinben mi is tapasztaltuk. Az ellentüntetőket viszont nem választotta el a járókelőktől semmiféle kordon.

– A hivatalos válasz erre az, hogy a rendőrség a tüntetőket védi. Ők maguk viszont megbélyegzésként élik meg mindezt. A hatalom szép lassan eléri a célját: egyre többen maradnak távol, mert félnek.


– Ez a cél?

– Nyilvánvalóan. De vajon felteszik-e magukban a kérdést, hogy mitől kell jobban félni? Attól, hogy ma megbélyegzik őket, vagy attól, hogy nem lesz holnap, vagy ha lesz is, semmiképp nem olyan, mint amilyennek szeretnék? Ezt már a beszédeimben is sokszor elmondtam.


– A szavazófülkében nincs mitől tartani. 2017-ben Bundestag-választások lesznek Németországban.

– Ez az utolsó esélyünk a békés fordulatra. De ma már nem elég, ha az AfD szerez mondjuk 20-25 százalékot, és ellenzéki szerepbe kényszerül. Sokkal nagyobb arányú győzelemre viszont 2017-ben nem látok sok esélyt. Egyedül az abszolút többség megszerzése változtathatna érdemben a jelenlegi helyzeten, de ahhoz az AfD ma még nem elég erős.


– Akkor majd újabb négy év múlva?

– Nincs idő addig várni. Állandó versenyfutásban vagyunk az idővel. A feszültség egyre nő, miközben naponta özönlenek az országba az illegális bevándorlók tömegei, ahogy az önök miniszterelnöke, Orbán Viktor fogalmazott.


– Mi lesz akkor, ha nem következik be a politikában változás?

– A folyamatokat már ma is látjuk: a szakképzett munkaerő elhagyja Németországot, az elvándorlás egyre fokozódik: ráadásul nem az állami alkalmazottak mennek el, hanem a magasan kvalifikált értékteremtők, a gazdaság motorjai, a 40 év alattiak, a vállalkozók, az iparosok hagyják el tömegesen az országot, évi mintegy 140 ezren, miközben a következő öt évben Németországnak 100 milliárd euróra van szüksége ahhoz, hogy az 580 ezer szír bevándorlót el tudja látni. Azokat, akik se szakképesítéssel, se nyelvtudással nem rendelkeznek, következésképp nem tudják pótolni az elvándorlás következtében kialakult hiányt! Ez az ország gazdasági összeomlásához vezethet. Ezt ma még kevesen ismerik fel.


– Mit lehet tenni?

– Ezért alapítottuk az AfD-t, én magam is ott voltam az alapítók között. De attól tartok, az AfD is csak a parlamentáris demokrácia utolsó fellángolása.


– Elég borúlátó gondolat egy politikai aktivistától.

– Inkább realista vagyok. Még majdnem másfél év van hátra a választásokig, de az Európai Unió recseg-ropog, és már csak a tehetetlenségi nyomaték tartja egyben. A globális nyomásra egyetlen válasz adható: a lokális együttműködés. Nem kizárt, hogy előbb-utóbb Németország is szét fog esni. De lehet, hogy épp ebben van az utolsó esélye. Ha újra szétszakad Keletre és Nyugatra, szétesik tartományaira. A keleti tartományok egy része, Szászország és Türingia, esetleg Bajorország is csatlakozhat a visegrádi négyekhez. Ezekben a tartományokban már sokan felismerték, hogy az egyedüli helyes politika az, amit a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor képvisel. Ez az én vízióm, mert a határokat igenis meg kell védeni, ha együtt nem megy, akkor külön-külön, mert csak idő kérdése, hogy az erőszak és a káosz Németországban is felüsse a fejét.


– Mi ennek az oka ön szerint?

– Ez a korábban soha nem látott méretű népvándorlás annak a politikai instabilitásnak és népességrobbanásnak a következménye, ami a muszlim országokban az utolsó évtizedekben végbement. Létrejött a mélyszegénység és az erőszak különös keveréke, ami most elárasztja Európát. Az iszlám gazdasági modell lényege jelenleg abban áll, hogy a klán a fiatal fiúknak jegyeket vált az embercsempész bandáknál, hogy eljussanak Európába, menedékkérelemért és szociális juttatásokért folyamodjanak, aminek az összege nagyságrendekkel nagyobb annál, mint amennyit otthon becsületes munkával megkereshetnek. Ezt a családegyesítés követi, amikor a musz­lim fiatal immár legálisan áthozza az egész családját Németországba.


– Mi a megoldás?

– A népvándorlás olyan, akár a víz. Utat talál magának, arra folyik, ahol nem ütközik gátakba. A megoldás egy hatékony határvédelmi rendszer. Ezt kellene forszíroznia az EU politikusainak, de mindaddig, amíg a rosszul értelmezett gazdasági kényszer fogva tartja őket, össz­európai szinten nem várható érdemi változás.

Hernádi Zsuzsa

Fotó: Demokrata

Demokrata, 30. szám, 2016. július 27.

Az első rész ide kattintva olvasható
A második rész ide kattintva olvasható
A harmadik rész ide kattintva olvasható
A negyedik rész ide kattintva olvasható
Az ötödik rész ide kattintva olvasható