Fotó: Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megalapításának 148. évfordulója alkalmából az Arges megyei Stefanesti városában megrendezett ünnepségre érkező Ciucát újságírók kérdezték arról, hogy a pedagógussztrájk miatt felfüggesztett kormányalakítási tárgyalások közepette csúszik-e a kormányfőcsere is, amelyről a nagykoalíció létrehozásakor állapodott meg a PNL a Szociáldemokrata Párttal (PNL).

Ciuca azt mondta, hogy a leszögezett ütemterv szerint visszaadja megbízatását, arra a kérdésre pedig, hogy tagja marad-e a Marcel Ciolacu PSD-elnök vezetésével alakítandó új kormánynak, a PNL elnöke azt mondta, „miután a pénteki nap lejár, hétfőig ezt is eldönti”.

A PNL elnöke elismerte, hogy még nem sikerült megállapodni az új kormány összetételéről, amelyről tovább folyik az alkudozás. Szerinte két lehetőség van: vagy betartják a felek a kétpárti (PNL-PSD) megállapodást, vagy a koalíciós partnerek újratárgyalják a minisztériumok elosztását, de mindenképpen figyelembe veszik az egyes pártok parlamenti és koalíciós súlyát.

Nem sokkal később az elnöki hivatalban rendezett sajtóértekezleten Klaus Iohannis államfő úgy értékelte, hogy Romániának a legkevésbé sem hiányoznak a politikai csatározások, a szomszédban dúló háború közepette nagyon fontosnak tartja, hogy az ország megőrizze stabilitását. Az elnök jelezte, hogy nem érdekelt az időhúzásban, gyors kormányváltást szeretne, és amint lemond a liberális kormányfő, elkezdi az új kormány megalakítását célzó procedúrát, oly módon, hogy „optimális esetben” azt május 30-ig le is lehessen zárni.

Korábban írtuk

Az alkotmány szerint a kormány lemondása esetén az államfőnek konzultálnia kell a parlamenti pártokkal egy kormánytöbbség kialakításáról, és kinevezi a miniszterelnök-jelöltet, akinek a kormányalakítási megbízástól számolva tíz napja van arra, hogy bizalmi szavazást kérjen a parlamenttől az új kormány programja és összetétele számára.

A PNL, PSD és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult nagykoalíció pártjai még a Ciuca-kabinet beiktatása előtt, 2021 novemberében megállapodtak abban, hogy a 2024-es választásokig hátralévő három év félidejénél – 2023 májusában – a liberális kormányfő átadja helyét a PSD kormányfőjelöltjének, a politikai erőegyensúly megőrzése érdekében pedig több más miniszteri tárcát is kicserél egymás között a két román párt.

A kormányfőcsere május végi határidejének közeledtével azonban a két román párt a sajtóban kezdett üzengetni egymásnak, a múlt héten kezdődött formális kormányalakítási tárgyalások pedig elakadtak, mivel a másfél éve eltervezett „politikai vetésforgó” végrehajtását már egyik fél sem akarja az eredeti formában végrehajtani. A román média szerint a két román párt korábbi ígéreteivel ellentétben kiszorítaná az RMDSZ-t a kormányból, de legalábbis lefaragná kormányzati súlyát, hogy – saját veszteségét minimalizálva – az RMDSZ kormányzati posztjaival elégítse ki a másik román párt hatalmi igényeit. Ezt a magyar szövetség nem hajlandó elfogadni.

A formális kormányalakítási tárgyalásokat szombaton Marcel Ciolacu PSD-elnök kezdeményezésére felfüggesztették, az országban ugyanis sztrájkhullámot hirdettek és tüntetéssorozatba kezdtek a – magas infláció közepette elértéktelenedett – béreikkel elégedetlen közalkalmazottak.

A bukaresti média szerint ezzel a lépéssel a szociáldemokrata pártelnök „sakkot adott” liberális partnerének, mert Ciuca vagy tisztségben marad a beláthatatlan idejű pedagógussztrájk idején, az azzal járó imázsveszteséggel, vagy úgy adja át „biankó csekként” a stafétát Ciolacunak, hogy még nincs véglegesítve a leendő kormány összetétele, és ezáltal a PSD elnöke – ha megkapja a kormányalakítási megbízást az államfőtől – rákényszerítheti saját álláspontja elfogadására koalíciós partnereit.