Hirdetés

Gyakorlatilag az volt az ukránok stratégiai célja, hogy a vilniusi csúcsra már úgy mennek el, hogy katonai sikert érnek el, mert csakis ezzel tudták volna megmagyarázni, hogy Ukrajna miért kapjon pénzügyi, katonai és technikai támogatást. Ezt nem tudták elérni, így nem véletlen, hogy az ukrán vezetés állandóan azt mondogatja, hogy minden rendben van, és ők sokat haladtak előre. A valóság azonban az, hogy a frontok hetek óta beálltak, minimális mozgás van mindkét részről, és a stratégiai áttörés, amit a nyugat várt Ukrajnától, nem következett be. Tavaly azért voltak sikeresek az ukránok, mert meglepetésszerű volt a támadás, idén ez elmaradt, így stratégiai siker nincs. Az oroszok mélységi védelmet építettek ki, általában három lépcsőben, ami azt jelenti, hogy az ukránok nem tudtak áttörni. Az ukránok stratégiai célja az volt, hogy megbuktassák Putyint, de ez nem jött be. Oroszországtól óriási, több, mint 700 milliárd eurós háborús jóvátételt követeltek, de ez sem jött be, és valamennyi, oroszok által megszállt terület visszaszerzése – beleértve a 2014-ben elfoglalt Krímet –, nem jött be. Az oroszok stratégiai célja az volt, hogy Zelenszkijt megbuktassák, ez nem jött be. A második cél a frontvonalak stabilizálása volt, ez bejött. A harmadik cél az volt, hogy Ukrajna nem lehet a NATO és az Európai Unió tagja. Ez jelenleg nem tud megvalósulni, mert Ukrajna semmilyen kritériumnak nem felel meg. Jelenleg a diplomácia erősödött fel a hadseregek teljesítményével szemben. Hatvan percet tárgyalt Ukrajnáról a CIA és az FSZB főigazgatója, folynak a vezérkarok közötti együttműködések, és az amerikai politikában egy lényeges fordulat, hogy első helyen rögzítették a kínai veszélyt, ezt követi az orosz. Ha ez valóban igaz, akkor az azt jelenti, hogy egy kompromisszumos megoldásra van szükség, amit elkezdtek előkészíteni – hangzott el többek közt az interjúban, amelyet teljes terjedelmében IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak el.

Korábban írtuk