Az intézkedést azzal indokolta, hogy bár magas a koronavírus omikron változata miatti fertőzöttek száma, nem valószínű, hogy ez túlterhelné az egészségügyi ellátórendszert.

Hirdetés

„Még ha sokan meg is fertőződnek, kevesebb a kórházba kerülők száma. Jól védenek a vakcinák. Ez pedig azt jelenti, hogy lazíthatunk számos korlátozáson még akkor is, ha a fertőzöttek száma rohamosan nő” – jelentette ki Store. Hozzátette, hogy az alapvető távolságtartási szabályok és a zsúfolt tereken a maszkviselés továbbra is hatályban marad.

Az éttermekben például az eddig érvényben lévő szigorítás feloldásával 23 óra után is felszolgálhatnak alkoholt, megszűnik a távmunka kötelezettsége és eltörlik a magánösszejövetelekre vonatkozó, tízfős korlátozást is.

Hasonló enyhítéseket vezettek be kedden Dániában, és a napokban más európai országokban, így Nagy-Britanniában, Írországban és Hollandiában is.

Korábban írtuk

A mintegy 5,4 millió lakosú Norvégiában a járvány kitörése óta 781 049 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1440-en hunytak el a kórban.