Az intézkedések között szerepel az üzletek, valamint a könyvtárak, múzeumok edzőtermek, uszodák és sportközpontok ideiglenes bezárása. Az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak továbbra is működhetnek.

Hirdetés

„Szigorúbb intézkedésekre van szükség azokon a településeken, amelyeken a fertőzőbb vírusváltozatok terjednek” – jelentette ki Bent Hoie egészségügy-miniszter.

A második legnagyobb norvégiai város, Bergen vezetése közölte, hogy több fertőzöttnél mutatták ki a Nagy-Britanniából, illetve Dél-Afrikából származó vírusváltozatot. Mindkét mutáció jóval fertőzőbb az eredeti vírusnál.

A fertőzöttek két bergeni építkezésen dolgoztak, ezeket le is zárták.

Korábban írtuk

Roger Valhammer, Bergen polgármestere újságírók előtt közölte, hogy különösen tartanak a dél-afrikai vírusváltozattól.

Bergen és az érintett települések dolgozóit felszólították, hogy lehetőség szerint dolgozzanak távmunkában, kerüljék a nem halaszthatatlan utazásokat és a családon kívüli érintkezéseket.

A nyilvános eseményeket – a temetések kivételével – február 14-ig betiltották.

A helyi hatóságok szükség esetén bezárathatják az iskolákat és az óvodákat, míg a főiskolákon és az egyetemeken távoktatásra térnek át.

Az embereknek azt ajánlják, hogy közterületen viseljenek maszkot.

Bergen térségében tíz településen is hasonló korlátozásokat vezetnek be.

Az 5,3 milliós népességű Norvégiában mintegy 64 600 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 vírus, a betegség szövődményeibe 582 ember halt bele.