Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Recep Tayyip Erdogan török elnök katonai tiszteletadással fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Ankarában, az elnöki palotában 2023. március 29-én
Hirdetés

A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet nevében Lehel László elnök-igazgató 100 millió forint értékű adományt ad át szerdán Törökországnak, emellett 100 tonna gyógyszerrel és orvosi műszerekkel is segítik a magyarok a földrengés sújtotta országot. Novák Katalin a török elnökkel folytatott megbeszélés témái között említette az orosz-ukrán háborút, az illegális migrációt, az Európai Unió és a NATO bővítését, az energetikai együttműködést és a demográfiai kihívásokat.

Kitért arra is, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából meghívta Erdogan elnököt, hogy decemberben közösen nyissák meg Törökország és Magyarország közös kulturális évét.

Novák Katalin a sajtótájékoztatón megköszönte a mentésben részt vevő magyar szervezetek munkáját, hangsúlyozta a magyar emberek összefogását és segítőkészségét. A magyar köztársasági elnök szólt az orosz-ukrán háborúról, kiemelve a mielőbbi tűzszünet, a béketárgyalások és az igazságos béke elérését, s a Kárpátalján élő mintegy 150 ezer magyar ember sorsát. Hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a háború eszkalálódását, s megköszönte Törökország közvetítő szerepét.

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a béke elérése a végső cél, amelyhez közös szándék szükséges, s mindent meg kell tenni a háború eszkalálódása ellen. Nem táplálni, hanem hűteni kell a feszültségeket, a háborús feleknek közös asztalhoz kell ülniük, és béketervre van szükség – hangsúlyozta.

Novák Katalin kiemelte Törökország illegális migrációval kapcsolatos szerepét, amely Magyarország számára kulcsfontosságú. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország pártolja a NATO és az EU bővítését, elsősorban a Nyugat-Balkán tekintetében. Emlékeztetett, hogy a napokban írta alá a Finnország NATO-csatlakozásának magyarországi ratifikálásáról szóló törvényt, s napirenden van Svédország csatlakozása is.

Novák Katalin köszönetet mondott azért, hogy a jövőben is biztosított a Török Áramlaton keresztül Magyarország energiaellátása, emellett kiemelte a stratégiai partnerekkel, így a Törökországgal való együttműködés fontosságát.

A demográfiai kihívásokról szólva Novák Katalin kifejtette, hogy mindkét ország számára kiemelten fontos a hagyományos családi értékek megőrzése, amely a jövőnk záloga, s meghívta Erdogan elnököt a Családbarát Elnökök Hálózatába.

A háromnapos látogatásra érkező Novák Katalin csütörtökön ellátogat a Török Nagy Nemzetgyűlésbe, megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, pénteken felavatja Mancs mentőkutya szobrát, majd meglátogatja a Thököly Imre-Zrínyi Ilona Emlékházat, és megkoszorúzza Thököly Imre síremlékét.

Törökország kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén

Erdogan a beszédében a transzanatóliai gázvezetéket (TANAP) említette biztosítékként, amely a dél-kaukázusi gázvezetékhez (SCP) csatlakozva egészen az azerbajdzsáni Sah Deniz mezőről továbbítja Európa irányába a kitermelt földgázt.

Erdogan a török-magyar kapcsolatokról szólva egyúttal megköszönte Magyarországnak azt a támogatást, amelyet a február 6-i dél-törökországi földrengések után a mentési munkálatok során nyújtott.

Mint fogalmazott: „a segítő kéz a mélyreható baráti kötelékeink közvetlen megnyilvánulása volt”.

„A magyar csapatok 35 honfitársunkat mentették ki sérülten a romok alól” – tette hozzá.

Erdogan elmondta, hogy Novák Katalinnal elsősorban kereskedelmi, katonai, gazdasági és kulturális témákról egyeztetett.

Jelezte azt is, hogy a Török-Magyar Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 6. ülését decemberben Budapesten tartják.

A török államfő arról számolt be, hogy a két ország éves kereskedelmi forgalma elérte a 3,5 milliárd dollárt, a következő cél pedig a 6 milliárd dollár.

A török államfő egyúttal az orosz-ukrán háborúról is beszélt. A mielőbbi béketárgyalásokat és a háború lezárását sürgette.

Korábban írtuk