Novák Katalin, aki Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszéléseket, újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a béke és a stabilitás alapvető fontosságú Magyarország számára.

Hirdetés

Magyarország hozzájárul a NATO-missziók sikeréhez, erősíti védelmét és fejleszti katonai kapacitását, hamarosan teljesíti azon kötelezettségét, hogy bruttó hazai terméke (GDP) két százalékát védelmi kiadásokra fordítja, a magyar katonák jelenléte pedig hozzájárul a nyugat-balkáni régió békéjéhez és stabilitásához – emelte ki a köztársasági elnök.

Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország támogatja Ukrajna önvédelemhez való jogát és folytatja humanitárius segítségnyújtását az ország számára. Közölte, Magyarország elítéli és elfogadhatatlannak tartja Oroszország agresszióját az önálló Ukrajnával szemben.

Legfontosabb azonban a békéhez vezető utak megtalálása. Valamint annak a megtalálása, miként lehet a béketárgyalások asztalához ülni és elérni a tűzszünetet

– fogalmazott.

Korábban írtuk

Kiemelte: nem lehet olyan kapcsolat Magyarország és Oroszország között, amely alá tudná ásni a szövetségesekkel ápolt kapcsolatokat és a kötelezettségvállalások teljesítését úgy a NATO, mint az Európai Unió kereteiben.

A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország a legmélyebben együttérez Izraellel és elítéli az ellene intézett brutális támadást, ami – szavai szerint – ráirányítja a figyelmet a régió stabilitásának fontosságára.

A Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, az ország tagsága hozzájárulna a NATO megerősítéséhez, ezzel pedig a közös biztonsághoz.

A kárpátaljai magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban kijelentette: az ukrajnai nemzeti kisebbségek helyzete kiemelten fontos Magyarország számára, különös tekintettel a magyar nemzeti kisebbségre.

Kiemelten fontos a kisebbségi jogok tiszteletben tartása, különösen akkor, ha egy országnak ambíciói vannak a szövetségeinkhez való csatlakozás terén„ – fogalmazott. Magyarország számára ez olyan kiemelt kérdés, melynek megoldása szükséges ahhoz, hogy fenntartsa támogató hozzáállását Ukrajna kihívásokkal teli küzdelmében

– tette hozzá sajtótájékoztatóján Novák Katalin köztársasági elnök.