Hirdetés

Novák Katalin a találkozó kezdetén megköszönte a főkormányzónak, hogy Ausztrália második otthont biztosított a magyar embereknek, akik megtarthatták nemzeti identitásukat, nem kellett lemondaniuk hagyományaikról.

Ragaszkodhattak gyökereikhez és ápolhatták magyarságukat, miközben ausztrálokká is váltak – hangsúlyozta a köztársasági elnök, kiemelve: a magyar diaszpóra arra is jó példa, hogyan lehet hozzájárulni egy befogadó ország gazdasági fejlődéséhez.

Nemrég ünnepeltük a Magyarország és Ausztrália közötti diplomáciai kapcsolatok 50. évfordulóját, ez az egyik apropója annak, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Ausztráliába látogatott – hangsúlyozta Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának a találkozó helyszínén.

Kiemelte: amellett, hogy a köztársasági elnök ausztráliai útján a nagyszámú magyar közösséggel találkozik, a két ország közötti kapcsolatok erősítésén is dolgozik. Ennek az egyik legfontosabb eseménye a találkozó Ausztrália főkormányzójával.

A megbeszélésen a két ország közötti legfontosabb ügyeket tekintették át, szó esett a gazdasági és felsőoktatási kapcsolatok fejlesztéséről, a családpolitikáról, valamint az illegális migrációval szembeni fellépésről, amelyben nagyon hasonló a két ország álláspontja – tette hozzá. A magyar-ausztrál kapcsolatokon túl az ukrán, valamint az izraeli helyzet is a megbeszélés témái voltak.

A köztársasági elnök pénteken megbeszélést folytatott Margaret Beazley Új-Dél-Wales-i kormányzóval is, korábban pedig olyan gazdasági szereplőkkel tárgyalt, mint Gina Rinehart, Ausztrália legsikeresebb üzletasszonya, vagy Nick Greiner üzletember-politikus, Új-Dél-Wales magyar származású korábbi miniszterelnöke.

Korábban írtuk