Novák Katalint a Camp Singara táborban Hraska Gábor alezredes, kontingensparancsnok fogadta.

Hirdetés

Az államfő – tolmácsolva a magyar emberek tiszteletét és háláját -kiemelte: sötét felhők gyülekeznek felettünk, immár 10 hónapja tart Ukrajnában a háború. Felhívta a figyelmet az eszkaláció veszélyére, valamint arra, hogy a béke biztosításához és megőrzéséhez szükségünk van a magyar honvédekre.

Szükségünk van a szolgálatukra, olyan haderőre van szükség, amely képes megvédeni a magyarokat és Magyarországot – hangsúlyozta Novák Katalin. Hozzátette: olyan honvédekre van szükség, akik tapasztalatot szereznek, akiknek nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tudása is van, és akinek a tapasztalatát, képzettségét saját hazánk védelme érdekében is tudjuk hasznosítani.

Novák Katalin szólt arról is, hogy közös ellenségünk a nemzetközi terrorizmus, „és önök a nemzetközi terrorizmus ellen harcolnak itt, a Kurdisztáni Régióban is”. A magyar emberek büszkék önökre, ott vannak, ahol szükség van önökre – hangsúlyozta Novák Katalin.

A katonákat köszöntötte Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki 2014-ben már járt Bagdadban és Erbílben is.

Korábban írtuk