Nem tudni, hány halálos áldozatot követeltek a Burmában két hete kirobbant zavargások. Miután a hadsereg többször a tüntető civilek és a buddhista szerzetesek közé lőtt, az országot vezető katonai junta lekapcsoltatta Burma internetszolgáltatását és a mobiltelefon-hálózatot. A hírek lassan szivárognak, a világ pedig csak annyit tud, az ázsiai országban forradalom zajlik. Igazi forradalom, ami messze nem említhető egy lapon a grúziai, ukrán és más puccsokkal. Míg azok idegen kezek nyomát viselték magukon, addig a burmai tiltakozási hullám teljes mértékben belső gyökerű. És ezért halálraítélt.

Az évtizedek óta feszült, többször is forradalomba torkolló helyzetben a szikrát most az jelentette, hogy az országot uraló junta ötszörösére emelte az üzemanyag árát. A burmai társadalom értelmiségét jelentő buddhista szerzetesek békés tiltakozást hirdettek a kormány döntése ellen, a hadsereg azonban könnygázzal, majd éles lövedékekkel támadt a tüntetőkre. És bár a nyugati hatalmak határozott fellépést követeltek az ENSZ-től, a világszervezet tehetetlen.

Burmát korábban a kínaiak, az indiaiak, majd a britek gyarmatosították. A történelem tanulsága szerint az ilyen múlttal rendelkező országokban természetes dolog, hogy kitermelődik egy katonai osztály, amely magát az ország függetlensége és szabadsága őrzőjének tekinti. Mint ahogy az is természetes, hogy ez a réteg magát sokkal alkalmasabbnak véli a hatalom gyakorlására, mint a többi osztályt, akiket így merő igazságérzetből ki is zár a hatalomból.

Burma 1948-ban szabadult fel a brit gyarmatosítás alól. Az ország nyúlfarknyi demokratikus korszaka 1962-ben Ne Win tábornok puccsával ért véget. A demokráciát elsöprő katonai junta kezdetekben Szuharto Indonéziájának példáját tekintette mérvadónak, magyarán felszámolta a valódi ellenzéket, az összes hatalmi ágat egy kézben összpontosította, az emberi és egyéb jogok fogalmát pedig gyakorlatilag kiiktatta a köztudatból. A hidegháború idején a nagyhatalmak nagyvonalúan szemet húnytak efelett, az egypólusúvá vált világban azonban a helyzet megváltozott. Indonézia még idejében váltott. Fiait tömegével küldte Nyugatra tanulni, így kellő szellemi tőkével önkényuralomból virágzó piacgazdasággá tudott alakulni. Burma azonban az önkéntes elszigetelődést választotta, és tovább robogott lefelé a gazdasági lejtőn. Bár az ország természeti kincsekben igen gazdag, a juntának a 90-es évekre sikerült teljes mértékben kisiklatnia a gazdaságot. Burma így napjainkban a világ egyik legszegényebb országa.

Miközben az országot uraló elit anyagi forrásainak nagy részét hatalmának zálogára, vagyis a hadsereg fenntartására költi, a szociális juttatásokra csupán 5 százaléka jut annak, amit például a szomszédos Kambo-dzsa költ hasonló célokra.

A mostani tüntetések nem az első ilyen jellegű megmozdulások. 1998-ban már voltak hasonló demonstrációk. A tiltakozáshullámot akkor az indította el, hogy a kormány mesterségesen leértékelte az ország valutáját, amitől az emberek megtakarításai egyik pillanatról a másikra értéktelenné váltak. A tüntetéseket a diákok kezdték, hozzájuk csatlakoztak a szerzetesek. 1998. augusztus 8-ra a tüntetés népfelkeléssé duzzadt. A hadsereg és a tüntetők összecsapásában háromezer diák és szerzetes vesztette életét. Azóta a junta betonbiztosan ül Burma élén. Pár éve ugyan egy pillanatra felcsillant a remény, amikor a juntán belül reformokra kész irányzat látszott kibontakozni, de a reformerek vezetőjét, Kin Wynt hamar letartóztatták, csapatát pedig feloszlatták.

A 85 százalékban buddhista burmai társadalom még a gazdaságnál is sajátosabb fejlődési pályát járt be. A hosszan tartó diktatúra eredményeként nem alakult ki középosztály. A társadalom négy rétegből áll: a szűk elitből, a katonaságból, a buddhista szerzetesekből és a lecsúszott szegényekből. A problémák elől a junta saját elefántcsonttornyába menekült. Rangoontól, a régi fővárostól kétszáz kilométerre új fővárost alapítottak, ahová az emberek szava alig ér el.

A társadalmi rétegek közti szakadék mára áthidalhatatlanná vált. Az országot 1992 óta uraló Than Swe tábornok lánya például gyémántokkal kirakott ruhában pompázott esküvőjén, az ajándékai pedig ötvenmillió dollárt (tízmilliárd forint) emésztettek fel. Mindez egy olyan országban, ahol az egy főre jutó éves jövedelem mindössze kétszáz dollár (harminchétezer forint).

A hadsereg több mint félmillió tagot számlál és az alkotmány szerint teljes ellenőrzést gyakorol a kormány és az ország összes intézménye felett. Hatalma egyedül a buddhista egyházra nem terjed ki. A szerzetesek – bár nincsenek fegyvereik – komoly erőt képviselnek Burmában. Számuk nagyjából a katonákéval azonos, társadalmi befolyásuk azonban jóval nagyobb. A buddhista hagyományok szerint az embernek élete során találnia kell legalább hét napot, amikor megszabadul az élet anyagi szférájától. Ennek eleget téve a burmaiak olykor elvonulnak meditálni kolostorokba. A lelki megtisztuláshoz a szerzetesek biztosítják az infrastruktúrát, de a történelem során gyakran kivették a részüket a politikai csatározásokból is. Komoly szerepük volt a britek elleni harcban, és az 1998-as juntaellenes felkelésben is.

A mostani tiltakozásokban már egyenesen vezető szerepet vállaltak. A békés tiltakozás jegyében a szerzetesek visszautasították a hadseregtől érkező adományokat, ami azok számára a nyilvános megszégyenítést jelentette. Emellett bojkottálták a katonáknak és azok családjainak nyújtandó egyházi szolgáltatásokat, így az esküvői, temetési szolgáltatásokat, illetve a gyermekeknek kijáró oktatást. Hogy ellenállásukat szervezett formában folytassák, megalakították az Össz-Burmai Szerzetes Szövetséget. A szervezet vezetése egyelőre ismeretlen, célja azonban nem kevesebb, minthogy az ország irányítását visszaszerezze az emberek számára.

A szerzetesek azonban egyedül vívják harcukat a junta és hadserege ellen. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szankciói teljesen hiábavalóak, a Nyugatnak ugyanis ebben a játszmában nincs ütőkártyája. Burma egyetlen komoly kereskedelmi partnere Kína, a nyugati országok így tehetetlenek. Talán csak Burma szomszédai, Kína és India tudnának szót érteni a diktatúrával. India, a világ legnagyobb demokráciája azonban úgy tűnik, jobban aggódik a Burma Kínával ápolt kapcsolatai, semmint a tomboló erőszak miatt. Kína persze már bejelentette, hogy stabilitást akar Burmában, ami a készülő olimpia fényében érthető. Peking azt is jelezte, hogy Burmában változásokra van szükség, ennek jellegét azonban nem részletezték, és a történelem tanulsága szerint a kommunista rezsimek nemigen kedvelik, ha valaki az utcáról akar változásokat eszközölni. A junta a jelek szerint mindent egy lapra, nevezetesen a Kínával ápolt jó kapcsolatra tesz fel. Nincs B terv. Reformok elindítása pedig azért is lehetetlen, mert ahhoz évtizedek alatt megszilárdult reflexeken kellene változtatni.

A változás kulcsa tehát egyedül Peking kezében van. Burma gazdaságát, és így az azon terpeszkedő katonai diktatúrát jelenleg egyetlen komoly szövetségese, Kína óvja az összeomlástól. A burmai gáz és olaj szinte teljes egészében Kínába áramlik, cserébe a Kína Jünnan tartományában gyártott áruk elégítik ki Burma minden tárgyi és ruházati szükségletét. Kína komoly beruházásokat is véghez vitt Burmában. Az ország infrastruktúrája a száz évvel korábbi szinten rekedt meg, ezért Peking új vasutakat és országutakat épített a kereskedelmi szállítmányok célba juttatására, és persze nem feledkezve meg a diktatúra legfőbb igényéről, több mint kétmilliárd dollár értékben adományozott a burmai hadseregnek tankokat, part menti őrhajókat és repülőgépeket. De ami a legfontosabb, Kína és Oroszország eddig minden Burmát érintő, az ENSZ elé terjesztett gazdasági szankciót megvétózott. Ezért azonban csak az vesse rájuk az első követ, aki ugyanezt a súlyos apartheid rendszert fenntartó Izrael érdekében rendre vétóhoz folyamodó Egyesült Államoknak is felrója.

A burmai patthelyzet csakúgy, mint a darfúri, az észak-koreai, az iráni és megannyi más konfliktus, a lassan hanyatló egypólusú világrend következménye. A feltörekvő hatalmak külpolitikai mozgástere erősen korlátozott, így igyekeznek azokra a térségekre lecsapni, amelyek kívül esnek az egyetlen szuperhatalom, az Egyesült Államok fennhatóságán. Ahol pedig a szövetségeket nem eszmék, hanem kőkemény gazdasági és stratégiai érdekek tartják össze, ott könnyen felüti a fejét a zsarnokság. A gyertyát, amit a burmai szerzetesek gyújtanak meg, ma még elfújhatja a szél.

Sayfo Omar