Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A görög polgári légi közlekedési hatóság például bejelentette, hogy a nemzetközi és a belföldi légi járatokon feloldották a koronavírus-fertőzés elleni óvintézkedéseket, de változatlanul érvényben van a kötelező maszkviselés a repülőtereken és a repülőgépek fedélzetén.

Korábban a Görögországba utazóknak negatív teszteredményt, oltottságukat, vagy a fertőzésből történt felgyógyulásukat igazoló iratot kellett felmutatniuk.

Olaszországban az egészségügyi minisztérium rendelete alapján megszűnt az oltási igazolványok bemutatásának kötelezettsége az éttermekben, a szórakozóhelyeken, a mozikban és az edzőtermekben. Ugyanakkor erre a dokumentumra továbbra is szükség van kórházakban, vagy idősek otthonában történő látogatások alkalmával.

Az olasz hatóságok egyben eltörölték a maszkviselési kötelezettséget a bevásárló-központokban, a munkahelyeken és az üzletekben. De továbbra is maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, illetve az egészségügyi és az idősápolással foglalkozó létesítményekben.

Korábban írtuk

Az olasz egészségügyi tisztségviselők mindemellett erősen javasolják a maszkot a beltéri tevékenységek esetén, s magáncégek továbbra is előírhatják ezek viselését munkavállalóik számára.

Vasárnaptól az Olaszországba utazóknak nem kell kitölteniük a bonyolult online uniós utas-nyomonkövető űrlapot, amelyet eddig a repülőtéri bejelentkezésnél követeltek meg.

A korlátozások feloldása mellett a közegészségügyi hatóságok éberséget sürgettek, hangsúlyozva, hogy a járvány még nem ért véget.