Az olaszok számára megkönnyebbülést jelent az egyes városokban már november végén bevezetett maszkkötelezettség eltörlése. Főleg a déli térségekben, ahol idő előtt megérkezett a nyárias meleg.

Hirdetés

Az egészségügyi tárca rendelkezése szerint továbbra is kötelezőnek számít, hogy az utcákon mindenki magával hordja a maszkot a táskájában vagy a zsebében, és szabadtéren is felvegye, ha sok ember gyűlik össze. Kötelező marad a maszk a stadionokban is.

Az FFP2-es típusú maszkot továbbra is viselni kell zárt térben, vagyis a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, mozikban, múzeumokban, valamint az iskolákban is egészen március 31-ig. A hétvégén újra nyitnak a diszkók és az eddig lezárt más szórakozóhelyek.

Március elsejétől a stadionoknál 75 százalékra, a zárt sportcsarnokoknál 60 százalékra emelik az eladható jegyek arányát.

Az omikron vírusvariáns tetőzésén túljutott országban folyamatosan csökken a napi esetszám, amely már napok óta százezer alatt van. Csökken a kórházban kezeltek száma is, egyedül a halottak napi száma haladja meg továbbra is a háromszázat. A halottak száma átlépte a 150 ezret.

Két év alatt a betegek száma meghaladta a 11,8 milliót. Az aktív betegek száma jelenleg 1,8 millió körüli.

Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) bejelentése szerint a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által fejlesztett oltóanyagot február 24-től kezdik el használni.

Az Aifa adatai szerint 2020 decemberétől 108 millió dózis vakcinát adtak be, és a közvetlenül az oltáshoz köthető halálesetek száma 22 volt. Mintegy 118 ezer embernél jelentkezett oltási reakció, ezek több mint 83 százaléka nem számított súlyosnak.

Korábban írtuk