A jobboldali kormánykoalíció pártjainak jelképein szerepel vezetőjük neve.

Hirdetés

A jobboldali Itália testvérei (FdI) logóján a pártelnök és kormányfő Giorgia Meloni neve olvasható, aki korábbi ígérete szerint április utolsó napjaiban jelenti be, hogy indul-e az EP-választásokon, és személyesen vezeti-e pártja listáját.

A 2012-ben alapított FdI megtartotta logóján a nemzeti színű lángot, amely az elődpárt, a jobboldali Olasz Szociális Mozgalommal (MSI) való kapcsolatra utal.

A jobbközép Hajrá Olaszország (FI) továbbra is a tavaly meghalt alapító, Silvio Berlusconi nevét tünteti fel a pártlogón, amely a politikai erő európai néppárti tagságára is utal. A párt listáját a jelenlegi főtitkár, Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter vezeti.

Korábban írtuk

A jobboldali Liga szintén Matteo Salvini nevét tünteti fel a pártjelképen.

Ezzel szemben a baloldali Demokrata Párt (PD) nem írta rá a logójára a főtitkár, Elly Schlein nevét, aki listavezetőként indul az EP-választásokon. A PD-logón azt is feltüntették, hogy a párt az Európai Szocialisták Pártjának tagja.

A PD-ben hosszú vita előzte meg a kérdést, hogy a főtitkár neve felkerüljön-e a párt emblémájára, amit végül elvetettek. Utóbbi szokást ugyanis a kilencvenes években Silvio Berlusconi vezette be az olasz politikai gyakorlatban, és a jobboldal megkülönböztető jegyévé vált.

1992 óta most először regisztrálták ismét választásokon az egykori Keresztény Demokrata párt (DC) logóját, amelyen egy pajzsra rajzolt kereszt látható. A választási kampány hivatalosan a következő hétvégén indul el, de az olasz utcákon már számos párt plakátjait látni.

Az EP-választás olasz szokás szerint kétnapos lesz: június 8-án délután két órától este tízig, valamint június 9-én reggel héttől este tizenegyig tart.