Dzsamsed Karími, az AFP sofőrje elmondta, hogy autójában várakozott, amikor felfigyelt egy férfira, akinek vállán Kalasnyikov volt, és táskát cipelt. A férfi elhaladt Karími autója mellett, majd néhány másodperc múlva hangos robbanás hallatszott.

Hirdetés

A szemtanú szerint húsz-huszonöt áldozata lehetett az öngyilkos merényletnek, de a halottak és a sebesültek számát nem tudta pontosan megmondani. A robbanás tényét Halíd Zadran, a kabuli rendőrség szóvivője is megerősítette, hozzátéve, hogy a merényletben öt civil vesztette életét.

A fővárosban működő Hospital Emergency olasz humanitárius szervezet szerint több mint 40 sebesültet szállítottak be egy kabuli kórházba. A támadás után a helyszínen készített és a közösségi oldalakon közzétett felvételeken több holttest látható.

A robbanás egy ellenőrzőpontokkal körülvett környéken történt, ahol több minisztérium és nagykövetség található. A merénylet időpontjában nagy volt a forgalom a közterületen.

A közelben lakó Hamid Karzai volt elnök elítélte a terrorcselekményt, mondván az emberiesség elleni bűncselekményt testesít meg és szembe megy minden emberi és muszlim értékkel. Egyben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.

Bár az afganisztáni biztonsági helyzet jelentősen javult a tálibok 2021-es hatalomátvétele után, az elmúlt hónapokban számos pokolgépes merényletre került sor, ezek többségét az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet helyi csoportja követte el.

Korábban írtuk