Reuben Brigety sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy szankciókkal sújtott vállalathoz kapcsolódó teherhajó, a Lady R titokban kikötött egy dél-afrikai haditengerészeti támaszponton Fokváros közelében.

Hirdetés

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök közölte, hogy már Brigety bejelentése előtt vizsgálat indult az amerikai hírszerzési hatóságok együttműködésével annak feltárására, hogy mit keresett a Lady R a támaszponton. Az elnöki hivatal közleményében hangsúlyozta: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a hajó fegyvereket szállított. A hivatal bírálta a nagykövetet, amiért a nyilvánosság elé állt vádjaival.

Brigety szerint a hajó fegyvereket és lőszert szállított. A nagykövet elmondta: az Egyesült Államok biztos abban, hogy mi volt a rakomány, és abban is, hogy a hadianyagot Oroszországba szállították. Mint mondta: ez megkérdőjelezi, hogy Dél-Afrika valóban semleges-e a konfliktusban.

„Fegyverek szállítása Oroszországnak rendkívüli súlyú dolog, és nem gondoljuk, hogy ez a probléma feloldható” – tudatta a nagykövet.

Korábban írtuk

A hivatalos iratok szerint a Lady R-t 2019-ben vette meg a Transmorflot nevű cég, amelyet 2022 májusában sújtott szankciókkal az Egyesült Államok, a cég által tulajdonolt több hajóval, köztük a Lady R-rel együtt, mert támogatja Oroszország háborúját Ukrajnában. A Lady R 2022. december 6-8. között tartózkodott a Simon’s Town-i támaszponton.

A támaszponton lévő orosz hajó már tavaly év végén felkeltette a dél-afrikai ellenzék érdeklődését, és kérdést is intéztek a védelmi miniszterhez, aki akkor azt válaszolta, hogy a hajó egy korábbi lőszer-megrendelés ügyében járt a támaszponton, és lerakodtak róla hadianyagot, nem pedig megrakodták.

Dél-Afrika hivatalos álláspontja mindeddig az volt, hogy semleges az ukrajnai konfliktusban, és a háború békés megoldását szorgalmazta diplomáciai úton.