A közlemény szerint az amerikai lépés brit partnerszervezetekkel egyeztetve született meg, és folytatása az idén februárban már meghozott szankciós lépéseknek, amelyek célpontja az oroszországi székhelyű hackercsoport.

Hirdetés

A 11 személy között szerepelnek fejlesztők, programozók, valamint az internetes bűnözői csoport vezetői, akik felelősek a 2016-ban aktivizált Trickbot kártékony szoftverek, és a hozzájuk kapcsolódó Conti zsarolóvírus működtetéséért.

Az intézkedés részeként az érintettek minden, Egyesült Államokban őrzött, illetve amerikai felügyelet alatt lévő vagyonát zárolják.

A Trickbot kártékony szoftverei különösen a koronavírus-járvány idején voltak aktívak, 2020-ban az Egyesült Államokban több egészségügyi intézmény működését akadályozták, de célpontjaik között szerepeltek a kritikusan fontos infrastruktúra egyéb elemei, valamint amerikai kormányzati intézmények is.

A Trickbot-csoport által kifejlesztett különböző kártékony programok, kémprogramok és vírusok világszerte számítógépek millióit fertőzték már meg. Az amerikai közlemény szerint a szervezet az orosz hírszerzéssel is kapcsolatban áll.

A gazdasági szankciókkal egy időben az amerikai igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta a vádiratot kilenc orosz állampolgárral szemben, aki érintett a Trickbot működtetésében, közülük heten szerepelnek a mostani büntetőintézkedésekkel sújtottak listáján is.

Korábban írtuk