Az orosz diplomácia vezetője a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) külügyminiszteri találkozóját követően beszélt újságírókkal.

Hirdetés

Mint mondta, a NATO képviselőinek nyilatkozatai mindössze megerősítik az észak-atlanti szövetség „globális törekvését és igényét – lényegében arra – , hogy meghatározzák a játszma szabályait minden régió számára”.

„Ez kontinensünk európai részét és Eurázsia keleti részét is érinti” – hangsúlyozta Lavrov, ezzel összefüggésben említve azokat „a provokációkat, amelyeket a NATO Kína viszonylatában tesz, ösztönözve olyan katonai blokkok létrehozását, mint az AUKUS (Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által létrehozott védelmi partnerség), valamint a NATO infrastruktúrájának, jelenlétének ebbe a régióba való előmozdítását”.

„Ez veszélyes játszma. És előbb vagy utóbb a NATO-nak rá kell döbbennie, hogy mindez kilátástalan és zsákutcába vezet” – tette hozzá. Kiemelte, a NATO-nak el kell majd ismernie a valóságot, mégpedig a multipoláris világrendet, ahol nem lesznek semmilyen „parancsnokok”, sem pedig „legfőbb bírák”.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO-val ellentétben az ODKB nem törekszik vezető szerepre Eurázsiában.

Korábban írtuk