„Más országokkal együtt továbbra is megpróbálunk véget vetni a háborúnak” – mondta az izraeli kormányfő hétfőn a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet által szervezett konferencián.

Hirdetés

„Még hosszú út áll előttünk, mert vannak vitás kérdések, közöttük néhány alapvető jelentőségű. Az utóbbi időben történt előrelépés a felek között, de még mindig nagyon nagyok a különbségek” – hangsúlyozta.

„Az oroszok eredetileg Zelenszkij eltávolítását és Ukrajna hadseregének lefegyverzését követelték, de mindkettő lekerült a napirendről Ukrajna alapvető követelése volt a csatlakozás a NATO-hoz, de erről is lemondtak, s így van némi előrelépés. De, mint mondtam, még hosszú út áll előttünk”

– mondta Bennett, aki a ynet hírportál szerint azt is kijelentette a rendezvényen, hogy nem ítéli el Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Izraellel szembeni kritikája miatt, és mert a holokauszthoz hasonlította az országa elleni orosz inváziót.

Bennett Zelenszkijnek az izraeli törvényhozókhoz intézett vasárnapi bíráló megjegyzéseire felelt, melyekben az ukrán elnök többször is a holokausztra hivatkozott.

Korábban írtuk

Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy noha szerinte a holokausztot nem szabad semmihez sem hasonlítani, de megérti az ukrán nép szenvedését. „Hazája és népe nagyon súlyos háborúban él” – emlékeztetett a miniszterelnök.

„Sok száz halott, milliónyi menekült. Nem tudom elképzelni, milyen az ő helyében lenni” – mondta. Majd hozzáfűzte: „mégis, én, személy szerint, úgy vélem, hogy a holokausztot semmivel sem szabad összevetni”.

Előzőleg, hétfő reggel, Bennett az Ukrajnának nyújtott jelentős izraeli segítséget hangsúlyozta a Ben-Gurion repülőtéren, ahonnan útnak indult Ukrajnába az izraeli küldöttség egy terepkórház felállítására.

„Izrael több hete, az első pillanattól kezdve segítséget nyújt különböző csatornákon” – mondta a kormányfő, miután Zelenszkij azért is bírálta Jeruzsálemet, mert nem ad katonai segítséget, fegyvereket, s még védelmi felszerelést jelentő kabátokat és sisakokat sem küldött.