A december 30. és január 5. között időszakra vonatkozó hadijelentés szerint a csapások ukrán döntéshozatali központokat, a katonai repülőtér-infrastruktúra létesítményeit, hadiipari üzemeket, fegyver- és lőszerraktárakat, valamint a fegyveres erők, a „nacionalista” alakulatok és idegenlégió egységeit érték.

Hirdetés

Az összefoglaló szerint az elmúlt héten a frontvonal mentén csaknem 3900 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A tárca szerint a legtöbb támadást, szám szerint 18-at, Kupjanszk térségében kísérelte meg az ukrán fél, a legnagyobb veszteséget, mintegy 1990 főt pedig a Donyecknél vívott harcokban szenvedte el. A hét folyamán 13 ukrán katona adta meg magát, közülük nyolcan Kupjanszk térségében.

Az összesítésben a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említettek egyebek között egy Sz-300-as légvédelmi rendszerhez tartozó lokátort, egy Sz-200-as indítóállványát, egy Buk-M1-es légvédelmi rendszert, tíz sorozatvetőt, négy lőszer- és üzemanyagraktárt, egy Szu-27-es repülőgépet, egy Mi-8-as helikoptert, 14 harckocsit – közük egy Leopardot -, 69 páncélozott harcjárművet – köztük két Bradley gyalogsági harcjárművet -, 14 rohamcsónakot, nyolc Storm Shadow manőverező robotrepülőgépet, 14 Tocska-U, három Sz-200-as rakétát, HIMARS, Vilha és Vampire sorozatvetők 107 rakétáját, valamint 253 drónt.

Az orosz összesítés szerint a háború eleje óta az ukrán fegyveres erők által elvesztett sorozatvetők száma 1200-ra, a katonai járműveké pedig 17 100-ra emelkedett.

Korábban írtuk

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Krím légterében 36 drónt, egyet pedig a Krasznodari terület felett lőttek le vagy kényszerítettek leszállásra. A Krími híd forgalmát átmenetileg felfüggesztették, Szevasztopolban egy civil megsebesült. A Fekete-tenger felett lelőttek egy Neptun típusú ukrán hajóelhárító rakétát is. Belgorod megye felett péntek délelőttig 10 Vilha sorozatvető-rakétát lőttek le.

Az orosz védelmi tárca pénteki közlése szerint az orosz légvédelem rádiótechnikai csapatai 2023 folyamán több mint 2 millió légi objektumot észleltek és kísértek figyelemmel, köztük mintegy 600 ezer külföldi repülőgépet, több mint 2 ezer felderítő repülőgépet, valamint több mint 20 hadászati bombázót.

„A szolgálati erőket több mint négyezer alkalommal hozták 1. számú készültségbe, ami szemléletesen jelzi a rádiótechnikai erők harci szolgálatát jellemző magas feszültséget”

– állt a tárca közleményében