Fotó: ShutterStock.com/Pimen
Hirdetés

„A fókuszban most az oroszok vakcinációja áll. Oroszország ma az egyetlen ország a világon, amelyik júniusig be tudja oltani az összes állampolgárát, aki ezt akarja. Az Egyesült Államok és Európa számára ez a határidő szeptember-október” – mondta a tisztségviselő az orosz hírügynökségek által vasárnap ismertetett nyilatkozatában.

Dmitrijev tájékoztatása szerint külföldi piacokra egyelőre kis mennyiségeket szállítanak a vakcinából. Közölte, hogy várakozásai szerint a jövő hét végére 25-re emelkedik azoknak az országoknak a száma, ahol a Szputnyik V alkalmazását engedélyezték.

A The Lancet című tekintélyes londoni orvosi folyóiratban a héten megjelent az első orosz vakcina harmadik klinikai fázisának köztes vizsgálati jelentése, amely szerint az első dózis beadása után 21 nappal 91,6 százalékos a készítmény hatékonysága és a vakcina biztonságos. Oroszországban a védőoltás önkéntes alapon történik és ingyenes.

A járványhelyzet fokozatos javulásának köszönhetően az orosz felsőoktatási intézmények hétfőtől visszatérnek a rendes oktatáshoz.

Korábban írtuk

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 16 ezer 48-cal, 3 millió 967 ezer 281-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.

Ez a legalacsonyabb újonnan diagnosztizált esetszám október 22. óta. A napi növekmény 0,41 százalék volt, az új esetek 10,8 százaléka tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 434 ezer 410-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 432-vel, 76 ezer 661-re, a gyógyultaké pedig 19 ezer 884-gyel, 3 millió 456 ezer 210-re emelkedett országos szinten.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 104,4 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 396 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 626 ezer 795 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.