A szóvivő a nyilatkozatot abszurdnak nevezte, hozzátéve, hogy az iparilag legfejlettebb hét országot tömörítő csoport külügyminiszterei figyelmen kívül hagyták mind Kína álláspontját, mind az objektív tényeket. Hangsúlyozta: a kínai fél Hongkonggal, Hszincsianggal, Tajvannal és a tengeri ügyekkel, csakúgy mint az ukrajnai válsággal kapcsolatban egységes és világos álláspontot képvisel.

Hirdetés

Csao közölte még: Kína felszólítja a Heteket arra, hogy tartsák tiszteletben Kína szuverenitását, ne avatkozzanak be az ország belügyeibe, és ne terjesszenek hazugságokat Kínáról. A G7-nek ehelyett – tette hozzá -, a világ békéjét és fejlődését kellene a figyelme középpontjába állítania, és fel kellene hagynia a provokatív erőpolitikával, valamint a kettős mérce alkalmazásával. A szóvivő emellett ismételten a Kína elleni szankciók ellen emelt szót.

A hét ország (Németország, Kanada, az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Japán és Nagy-Britannia) háromnapos németországi találkozójának végén, szombaton adott ki nyilatkozatot, amelyben aggodalmukat fejezték ki Hongkonggal, Hszincsianggal, Tajvannal és Kínát is érintő, tengeri ügyekkel kapcsolatban. A nyilatkozatban a hét ország felszólította továbbá Kínát, hogy ne ássa alá ezeket a szankciókat, ne segítse Oroszországot az Ukrajna elleni agressziójában, ne is igazolja azt semmi módon, például az információk manipulálásával.

Korábban írtuk