Robert Ficót múlt hét hétfőn bízta meg a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével Zuzana Caputová államfő. A választásokon második helyre befutott Progresszív Szlovákia (PS) több ajánlatot is tett – még a miniszterelnöki posztot is felkínálta – Peter Pellegrini pártjának, hogy átcsábítsa egy általuk felállítani kívánt liberális nagykoalícióba, de Pellegrini most már csak az Iránnyal és az SNS-szel tárgyal.

Hirdetés

Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök, akinek pártja, a Hang, az Irányból történt kiválással jött létre, mostani bejelentését a párt elnökségének kedden hozott egyöntetű döntésével, választási prioritásaik megvalósításának szükségességével, valamint egy stabil kormányzat létrehozásának fontosságával indokolta. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor Pellegrini a döntés bejelentését követően megerősítette azon korábbi kijelentését, hogy az új kormányban „nem kellene, hogy együtt üljön két korábbi miniszterelnök.” Amennyiben ez a célkitűzés megvalósul, az azt jelentené, hogy vagy Peter Pellegrini, vagy Robert Fico nem lenne része a kabinetnek.

A múlt héten tartott előrehozott parlamenti választásokat Robert Fico pártja, az Irány (Smer-SD) nyerte, a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 parlamenti mandátumot jelent számukra. Peter Pellegrini pártjának 27 mandátumot sikerült szerezni, a Szlovák Nemzeti Pártnak pedig 10 képviselői helyet, ami azt jelenti, hogy a Smer-Hlas-SNS hármaskoalíciónak, ha létrejön, 79 képviselője lesz a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.

A pozsonyi törvényhozásba 68,5 százalékos választási részvétel mellett összesen 7 párt, mozgalom és koalíció jutott be, az Irány, az SNS és a Hang mellett a PS, az Igor Matovic volt miniszterelnök vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom és társai által alkotott koalíció, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS). Az új összetételű parlamentnek 30 napon belül kell összeülnie.

Korábban írtuk