– Elsősorban politikai játszma zajlik Donald Trump ellen, ez azonban a visszájára is elsülhet

Hirdetés

– mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Magyarics Tamás Amerika-kutató azzal kapcsolatban, hogy a volt amerikai elnök szombaton azt közölte, tudomására jutott, hogy letartóztatják. Trump azt írta, hogy a manhattani ügyészségről származó, „illegálisan kiszivárgott információk” arra utalnak, politikai motiváció van az ügy hátterében, a támadások oka pedig az, hogy jelenleg toronymagasan ő a legnépszerűbb elnökjelölt-aspiráns a Republikánus Párton belül.

– Trump több fórumon is világossá tette azon meggyőződését, hogy a rendkívüli népszerűsége állhat a háttérben, ha ugyanis valóban letartóztatják, akkor mondhatja, hogy a demokraták így akarják őt ellehetetleníteni, hogy ne tudjon indulni a jövő ősszel esedékes elnökválasztáson

– fejtette ki a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerikai Tanulmányok Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

– Trumpon ugyanakkor ezen kívül is rengeteg támadási felület van, a választásokig tehát a demokratáknak még bőven lesz lehetősége fogást találni a volt elnökön

– fogalmazott Magyarics Tamás. A kutató hozzátette: az amerikai közélet megosztottságát figyelembe véve még az is elképzelhető, hogy Trump esetleges letartóztatása nemhogy rontana az esélyein, de még javítana is, ezzel együttvéve ugyanakkor tény, hogy az amerikai törvények szerint, akit elítélnek, az nem tölthet be semmilyen politikai hivatali munkakört, a végső kifutása az ügynek tehát az, hogy Trump nem indulhatna az elnökválasztáson.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Korábban írtuk