A 30 éves nő, Asija Bi annak ellenére nyerte meg a választást az ország legnépesebb államában, hogy a voksolás előtt 12 nappal betegségben meghalt.

Hirdetés

Férje, Muntazim Kuresi értesítette ugyan a halálesetről a helyi választási irodát, de a választókerületi elnök az AFP hírügynökségnek azt mondta, nem indult hivatalos eljárás a nő jelöltségének visszavonása érdekében. Hozzátette, hogy egy sikeresen elindított jelölési eljárásnak sem a megszakítására, sem a leállítására nincs lehetőség.

Asija Bi népszerűsége pedig olyan nagy volt a választókerületében, hogy hívei nagy számban úgy döntöttek: halála ellenére is rá fognak szavazni az iránta érzett tiszteletük és csodálatuk kifejezéseként. A Times of India című napilap kérdésére válaszolva egy helyi lakos azt mondta: a fiatal nőnek sok olyan támogatója volt, akik még a halála után sem kívánták megszegni ígéretüket, hogy rá fognak szavazni. Ezért nem okozott meglepetést körükben, hogy Asija Bi a szavazatok 44 százalékával megnyerte a választást.

Megözvegyült férje szerint Asija a nyugalmával és kiegyensúlyozott személyiségével hódította meg a választók szívét.

Korábban írtuk

Indiában nem új keletű, hogy az izgalmakkal teli, olykor kaotikus viszonyok között zajló választások kimenetelében döntő szerepet játszanak a személyes, családi vagy közösségi kapcsolatok; függetlenül attól hogy helyi, szövetségi államon belüli vagy országos választásról van szó.