Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Szergej Gunyejev
Hirdetés

„Csak az orehovói (orihovei) irányban, amelyet az ellenség a fő csapásiránynak tart, és csak az elmúlt hét nap alatt az ellenség 280 egységnyi haditechnikát, köztük 41 harckocsit és 102 páncélozott járművet veszített” – hangoztatta az orosz elnök.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy a támadásokkal próbálkozó ukrán hadsereg az elmúlt nap folyamán mintegy 600 embert veszített, közülük mintegy 325-öt a Donyec körzetében vívott harcokban. A megsemmisített katonai objektumok között nevezett meg egyebek között egy vezetésipontot, egy kommunikációs központot és két lőszerraktárt.

Andrej Marocsko, a luhanszki „népi milícia” nyugalmazott alezredese kedden a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán hadsereg tiltott vegyi fegyvert vetett be Szoledarnál. Mint mondta, a robbanás után keletkező füst bőrsérülést és eszméletvesztést okoz.

Ramzan Kadirov csecsen vezető közölte, hogy Belgorod megyében az Ahmat különleges egység közreműködésével diverzánsok betörését akadályozták meg.

Korábban írtuk