Az államfő az X-en közzétett üzenetében azt írta: „Izrael az éjjel fokozta a Gázai övezet bombázását, amely ismét nők, gyermekek, ártatlan civilek ellen irányult, és még súlyosabbá tette a humanitárius válságot. Izraelnek azonnal fel kell hagynia ezzel az őrültséggel, le kell állítania a támadásait”.

Hirdetés

Erdogan egyúttal felszólította pártja (Igazság és Fejlődés Pártja/AKP) szombat esti isztambuli nagygyűlésének résztvevőit, hogy adjanak hangot kiállásuknak a palesztin nép mellett az Izrael általi üldöztetéssel szemben.

A török államfő bejelentette, hogy maga is részt vesz ezen a palesztinok melletti nagygyűlésen a régi Atatürk repülőtéren.

Erdogan az elmúlt napokban egyre hevesebben bírálta Izraelt a Gázai övezet elleni támadásai miatt, amelyekkel az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i kegyetlen, izraeli adatok szerint ezernégyszáz ember halálát okozó támadását torolja meg. Először még önmérsékletre szólította fel a feleket, de a gázai kórházat érő múlt heti rakétacsapás után, amelyet ő Izraelnek tulajdonít, megváltoztatta a hozzáállását, népirtásnak nevezte azt, és ezt az ítéletét azóta sem vizsgálta felül.

Korábban írtuk

Az elnök szerdán bejelentette, hogy lemond minden izraeli utazási tervéről, és elítélte a Nyugat képtelenségét a gázai háború megállítására.