„A halálos kimenetelű lövöldözések száma megnövekedett, és újabb véres csúcsot ért el az idén” – hangsúlyozta Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter. A tárcavezető szerint 2022-ben eddig hatvanan vesztették életüket lőfegyvertől.

Hirdetés

A térség más országai közül Norvégiában négy, Dániában négy, Finnországban két gyilkosságot követtek el lőfegyverrel.

Strömmer úgy fogalmazott, hogy ezek a gyilkosságok csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert a társadalom egyes részeit erőszak szövi át, és jelentős a szervezett bűnözés is. Tavaly 45 embert lőttek le Svédországban, 2012-ben ez a szám még 17 volt a Svéd Országos Bűnmegelőzési Tanács szerint.

Az igazságügy-miniszter kiemelte, hogy a kormány különleges testületet hoz létre a tárcán belül a szervezett bűnözés elleni harc összehangolása végett. „Egyetlen tisztességes társadalom sem fogadhatja el, hogy hetente valakit agyonlőnek a nyílt utcákon” – húzta alá Strömmer.

Korábban írtuk

A korábbi, szociáldemokrata vezetésű svéd kormány jelentősen megerősítette a rendvédelmi szerveket, és szigorúbb büntetésekkel sújtotta a lőfegyverrel elkövetett bűncselekményeket, mégsem tudta megfékezni a bűnszervezetek terjeszkedését. A szeptember 11-i parlamenti választások nyomán többséget szerzett jobboldali pártok tömörülése a korábbinál is szigorúbb fellépést ígért a bűnözéssel szemben. Elképzelései között szerepel olyan övezetek kialakítása, ahol előállíthatják és megmotozhatják a gyanúsítottakat, ezenfelül kétszeresére emelnék a bűnszervezetekhez köthető bűncselekmények büntetési tételét, valamint kiterjesztenék a hatóságok jogkörét a bűnözők lehallgatására.