Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon
Hirdetés

A legészakibb japán prefektúrában a kormányzó már szerdán azt tanácsolta az önkormányzatoknak, hogy csütörtöktől kezdődően határozatlan időre zárjanak be minden olyan általános és középiskolát, amely nem magánkézben van. A döntés 1600 oktatási intézményt érint. A kormányzó akkor hozzátette: a következő 1-2 hét kulcsfontosságú lesz a járvány elleni küzdelemben. Pénteken pedig már kihirdette a rendkívüli állapotot március 19-ig. Ez azt jelenti, hogy a lakosok hétvégeken nem mozdulnak ki otthonukból, ha eleget tesznek a kérésnek, ugyanis az intézkedés nem kötelező érvényű.

Japánban általában felháborodást váltott ki a szülőkből, hogy a kormány előző nap arra kérte az ország általános és középiskoláit: jövő hétfőtől a hónap végén kezdődő tavaszi szünetig ne nyissanak ki, megakadályozandó a vírus terjedését. A szülők ugyanis nem tudják megoldani a gyerekek felügyeletét, miután nekik továbbra is munkába kell járniuk. Az oktatási intézmények csak áprilisban nyitnának ki újra. Több elemző szerint az általános iskolabezárásnak nem sok értelme van, és politikailag motivált. Legalább egy prefektúra és több város megtagadta a kérést.

A koronavírus-járvány Kínában tört ki, és a megbetegedések túlnyomó részét továbbra is onnan jelentik; az országban már közel 79 ezren kapták el a vírust. Japánban a fertőzöttek száma 930 volt pénteken, közülük 705-en a korábban két hétig Jokohama partjainál karantén alá vont Diamond Princess üdülőhajón fertőződtek meg. A halálos áldozatok száma pedig 10-re nőtt péntekre.

Irán – amely a járvány egyik kisebb gócpontja lett Kína után – bejelentette pénteken, hogy a koronavírus halálos áldozatainak száma 34-re nőtt az országban, a betegek száma pedig 388-ra. Az országban szombattól kezdődően három napra szintén bezárják az iskolákat a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt – jelentette be az iráni egészségügyi miniszter az állami televízióban.

Abu-Dzabiban karanténba helyezték két szállodában azokat a vendégeket, akik kapcsolatba kerültek két olasz fertőzöttel – jelentette a WAM helyi hírügynökség. Másokat, akik szintén érintkeztek a csütörtökön diagnosztizált olaszokkal Jasz szigeten, arra kértek a hatóságok, hogy ne hagyják el otthonukat.

Új-Zéland azt jelentette be, hogy a szigetországban is találtak egy koronavírusos beteget, aki nemrég tért vissza Iránból. Nigéria és Azerbajdzsán is bejelentette, hogy van egy-egy beteg az országban. Thaiföld viszont már a 41. fertőzöttet jelentette be pénteken, Tajvan a harmincnegyediket, Bahrein pedig a harminchatodikat.

Oroszország ideiglenesen nem ad ki beutazási vízumot iráni állampolgároknak, március 1-jétől pedig korlátozni fogják a dél-koreaiak beutazását is. Vietnam szombattól felfüggeszti a dél-koreaiak vízummentességét. Pakisztán nem indít közvetlen repülőjáratokat Iránba.

Mongóliában, ahol még nincs fertőzött megerősítetten, elővigyázatosságból 14 napos karanténba helyezték az ország elnökét, Battulga Kaltmát, mert kínai látogatáson járt – jelentették be hivatalosan.

A kínai egészségügyi hatóságok nem találtak olyan fertőzést, amit a Covid-19 koronavírus okozta megbetegedésből meggyógyult, de ismét pozitív betegek okoztak volna – közölték egy pénteki pekingi sajtótájékoztatón.
Guo Jan-hung, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság illetékese közölte, hogy egyes területeken olyan gyógyult betegekről számoltak be, akiket a kórházból hazaengedtek, majd a bizottság által előírt újabb vizsgálaton ismét kimutatták a szervezetükben az új koronavírust.
Nem találtak olyan esetet, amely esetében a fertőzés ilyen pácienstől származott volna, a későbbi szűrések pedig sokuknál negatív eredményt hoztak – tette hozzá Kuo.
Csütörtökön az ENSZ Egészségügyi Világszervezete vészhelyzeti programigazgatója, Michael Ryan közölte, hogy a Kínában és más területeken folytatott kiterjedt kutatások nem utalnak arra, hogy a tünetmentes emberek állnának a járvány terjedése mögött.
A fertőzések túlnyomó többsége olyanoktól származik, akiknek tüneteket produkálnak, noha tudományosan lehetséges, hogy már a tünetek megjelenése előtt fertőzzön valaki – mondta napi tájékoztatóján Ryan.
A Hszinhua hírügynökség tudósítása szerint egy Covid-19 vírussal fertőzött hongkongi páciens kutyájánál gyenge vírusjelenlétet mutattak ki. A házi kedvenc orr- és szájüregi mintáján végezték a tesztet – mondta el pénteken a hongkongi mezőgazdasági minisztérium szóvivője. Hozzátette, hogy a vírus jelenlétét további mintákkal kell még alátámasztani, hogy kiderüljön, nem csak a kutya orrára-szájára került szennyeződésről van-e szó.
Az állatot szerda este szállították egy állatokat befogadó intézménybe szerda este, miután gazdája megfertőződött a vírussal. A kutya karanténban van, nincsenek más állatok a társaságában. A hongkongi minisztérium azt tanácsolta, más fertőzöttek is vitessék házi emlőseiket állati karanténba, állatorvosi felügyelet alá 14 napra.

A koronavírus-járvány Kínában tört ki, és a megbetegedések túlnyomó részét továbbra is onnan jelentik; az országban már közel 79 ezren kapták el a vírust. Japánban a fertőzöttek száma 930 volt pénteken, közülük 705-en a korábban két hétig Jokohama partjainál karantén alá vont Diamond Princess üdülőhajón fertőződtek meg. A halálos áldozatok száma pedig 10-re nőtt péntekre.

Irán – amely a járvány egyik kisebb gócpontja lett Kína után – bejelentette pénteken, hogy a koronavírus halálos áldozatainak száma 34-re nőtt az országban, a betegek száma pedig 388-ra.