Rishi Sunak hétfői skóciai látogatásán újságíróknak nyilatkozva, a gázai hadműveletekre utalva kijelentette: máris túl sok civil halt meg, és senki nem szeretné, hogy ez a konfliktus a szükségesnél akár csupán egyetlen nappal is tovább tartson.

Hirdetés

A konzervatív párti brit kormányfő megerősítette, hogy London fenntartható tűzszünetet szorgalmaz, amelynek részét képezi a Hamász által Izraelből elhurcolt túszok szabadon engedése, az izraeli területek elleni rakétatámadások beszüntetése és a jelenleginél több segélyszállítmány bejuttatása a Gázai övezetbe.

Sunak hétfői nyilatkozata után nem sokkal a londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője kijelentette: az izraeli hadseregnek nagyobb hangsúlyt kell helyeznie arra, hogy a gázai hadművelet a Hamász vezetőit és operatív embereit vegye célba.

A Downing Street illetékese hozzátette ugyanakkor: nem szabad elfelejteni, hogy a Hamász szándékosan kockáztatja palesztin civilek életét, amikor a civil lakosságon belül helyezi el egységeit. A brit kormány részéről egy napon belül másodszor hangzott el olyan hivatalos nyilatkozat, amely a palesztin civilek fokozottabb védelmét sürgeti Izrael részéről.

David Cameron brit és Annalena Baerbock német külügyminiszter a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent közös cikkében úgy fogalmazott, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez és a Hamász jelentette fenyegetés felszámolásához, de tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius törvényeket és különbséget kell tennie terroristák és civilek között.

Cameron és Baerbock cikke szerint Izrael nem nyerheti meg a Hamász ellen vívott háborúját, ha hadműveletei lerombolják a békés együttélés esélyét is a palesztinokkal. A ciszjordániai szélsőséges telepesek a kétállami megoldás elérésére irányuló összes erőfeszítést igyekeznek megtorpedózni, erőszakkal elűzve otthonaikból a palesztinokat – írta a két politikus.

David Cameron – aki 2010 és 2016 között Nagy-Britannia miniszterelnöke volt, és Rishi Sunak nevezte ki a minap külügyminiszterré – új tisztségében hozott egyik első intézkedéseként megtiltotta olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak.

A londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, Alicia Kearns a BBC brit közszolgálati rádiónak nyilatkozva hétfőn kijelentette: véleménye szerint Izrael megsértette a nemzetközi jogot, mivel a gázai hadműveletek „túlmentek az önvédelem határain”.

Korábban írtuk