Fotó: MTI/EPA/Tolga Akmen
Rishi Sunak volt brit pénzügyminiszter távozik a Konzervatív Párt londoni kampányközpontjából, miután megválasztották a párt vezérévé 2022. október 24-én

A választási eredmény azt jelenti, hogy Sunak lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. Brady hivatalos bejelentése előtt néhány pillanattal Sunak egyetlen riválisa, Penny Mordaunt volt védelmi miniszter közölte, hogy visszalép.

Erre a szakbizottság vezetője is utalt az eredményt ismertető bejelentésében, mondván: a jelöltséghez szükséges számú képviselői ajánlás összegyűjtésének hétfő délután lejárt határidejéig egyetlen érvényes jelölés érkezett a testülethez.

Liz Truss jelenlegi miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Konzervatív Párt éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult.

Távozása miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja hivatalba lépéséig Truss ellátja a kormányfői teendőket.

Korábban írtuk

Rishi Sunak hivatalosan azután tekinthető majd az Egyesült Királyság új miniszterelnökének, hogy III. Károly király formálisan elfogadja Liz Truss lemondását, és ezután megbízza Sunakot az új kormány megalakításával. Erre elvileg már hétfőn lehetőség van, de a formális váltás nagyobb valószínűséggel inkább kedden várható.

Károly jelenleg kelet-angliai rezidenciáján, a Norfolk megyei Sandringham kastélyában tartózkodik, és udvari illetékesek szerint hamarosan visszautazik Londonba. Rishi Sunak nem egészen két hónapon belül az Egyesült Királyság harmadik miniszterelnöke lesz.

Liz Truss elődjét, Boris Johnsont a sorozatos belpolitikai botrányok miatt az alsóházi konzervatív frakció már a nyáron lemondásra kényszerítette a pártvezetői tisztségből, de Johnson szeptember 6-ig, az utódjául megválasztott Truss hivatalba lépésig ellátta a kormányfői teendőket.

Liz Truss azonban alig 45 napot töltött a Konzervatív Párt és a brit kormány élén. Truss egykori pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng ugyanis szeptember végén 45 milliárd fontos adócsökkentési programot terjesztett elő a megélhetési nehézségek enyhítése és a gazdasági növekedés ösztönzése céljával, de a tervet hatalmas piaci felfordulás követte, mivel a program nem tartalmazott érdemi számításokat és előrejelzéseket a tervbe vett adócsökkentések költségvetési hatásainak finanszírozhatóságáról.

A font az adóprogram ismertetése után példátlan ütemben kezdett gyengülni, árfolyama csaknem a paritásig zuhant a dollárral szemben, a brit államadósság-eszközök hozama meredeken megugrott, és mindez a Bank of England soron kívüli kötvénypiaci intervencióját tette szükségessé. Ezt a brit jegybank azzal indokolta, hogy Nagy-Britannia pénzügyi stabilitása került veszélybe.

Mindezek nyomán mindhárom globális hitelminősítő, a Moody’s, a Fitch Ratings és az S&P egyaránt leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a brit államadós-osztályzatok kilátását. Liz Truss tíz napja menesztette Kwartenget, és csütörtökön bejelentette, hogy ő is távozik, miután helyzete tarthatatlanná vált a saját pártja részéről lemondása érdekében kifejtett intenzív nyomás miatt.

Truss lemondása után gyorsított vezetőválasztási folyamat indult, amelyben a jelentkezőknek legalább száz frakciótag támogatását kellett megszerezniük ahhoz, hogy jelöltté válhassanak a Konzervatív Párt vezetői tisztségére.

Ha az ehhez szabott hétfő délutáni határidőig legalább két indulónak ez sikerült volna, a párt 170 ezres tagsága online szavazással választhatta volna meg közülük az új vezetőt, és ebben az esetben péntekre derült volna ki a győztes kiléte.

Hétfő délutánra azonban a győzelemre esélyes három potenciális induló közül csak Rishi Sunak maradt állva, mivel előző éjjel Boris Johnson volt kormányfő, majd a hétfői eredményhirdetés előtt néhány pillanattal Penny Mordaunt is bejelentette, hogy nem jelölteti magát a pártvezetői tisztségre.

Sir Graham Brady az eredményt bejelentő rövid nyilatkozatában nem részletezte, hogy Sunaknak és a másik két tory politikusnak hány frakciótag támogatását sikerült elnyernie, de a BBC brit közszolgálati médiatársaság számításai szerint Rishi Sunak jelöltségét a 357 fős alsóházi tory frakció csaknem kétszáz tagja támogatta.

A 42 esztendős Sunak az utóbbi évszázad legfiatalabb brit miniszterelnöke – egyben a brit politikatörténet első hindu kormányfője – lesz.

Rishi Sunak a dél-angliai Southamptonban született 1980-ban, szülei azonban indiai gyökerű családokból származnak és mindketten egykori kelet-afrikai brit gyarmatokon születtek: édesapja Kenyában, édesanyja a mai Tanzánia részét képező egykori Tanganyikában született. A szülők családjai az 1960-as években költöztek Nagy-Britanniába.

Rishi Sunak a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap által a leggazdagabb britekről évente összeállított lista idei kiadása szerint feleségével együtt a 222. helyen áll a felső ezres mezőnyben, 730 millió fontra (350 milliárd forintra) becsült családi vagyonnal.

Sunak az oxfordi, illetve a kaliforniai Stanford egyetemen szerzett gazdasági diplomákat, és politikai karrierje előtt a pénzügyi szolgáltatási szektorban – egyebek mellett a Goldman Sachs globális bankcsoportnál, majd különböző alapkezelő társaságoknál – dolgozott.

Hirdetés